Szemtanúk beszámolói a teheráni légikatasztrófáról
Kétségbeesett emberek és lángoló roncsok: döbbenet és zűrzavar kerítette hatalmába Teheránt azután, hogy egy katonai repülőgép rázuhant egy tízemeletes lakóházra az iráni főváros délnyugati részén.
A C-130 típusú repülőgépen tartózkodó mind a 106 ember odaveszett. Az áldozatok többsége iráni újságíró és fotóriporter volt, akik egy hadgyakorlatról tudósítottak volna a déli országrészből.
A ház lakóinak zöme csodával határos módon túlélte a katasztrófát annak ellenére, hogy az épület órákon át lángokban állt. Legkevesebb tíz lakó szörnyethalt, a több tucat sérült közül néhányan súlyos égési sérülésekkel kerültek kórházba.
A belügyminisztérium már délután bejelentette, hogy ismét ellenőrzése alá vonta a helyzetet, a tudósítók és a fotóriporterek mégsem juthattak át a rendőrkordonon. A rendőrök visszaszorították az elkeseredetten kérdezősködő hozzátartozókat is, hogy ne akadályozzák a mentési munkálatokat.
"Csak bevásárolni ugrottam le, kisfiamat az anyámra bíztam, amikor egy óriási csattanást hallottam, és a házunk egyszer csak lángokban állt" - mondta egy fiatalasszony. Arról, hogy mi történt a fiával és az édesanyjával, nem tudott semmit. "Bárcsak otthon maradtam volna, hagytam volna az egész átkozott bevásárlást, akkor legalább együtt lettünk volna a bajban" - tette hozzá elcsukló hangon.
Miután a katonai gépen főként iráni tudósítók és fotóriporterek utaztak, a helyszínre érkezett újságírók körében is drámai jelenetek játszódtak le. A halottak között voltak az IRIB állami televízió, az IRNA, az ISNA és a Fars hírügynökségek munkatársai. Kollégáikat úgy megrázták a történtek, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy tudósítsanak a látottakról. "A munkatársam annyira örült annak, hogy életében először egy C-130-ason utazhat" - mondta egyikük.
Az Aszíri negyedben álló épületegyüttes több órán át égett, de nem omlott össze. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a lezuhant gép roncsa a ház mellett feküdt, és több parkoló autó is kiégett. Kora estig nem derült ki, hogyan játszódott le a szerencsétlenség és az sem, pontosan hova csapódott be a repülőgép.