2005. november. 24. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 24. 15:01 Világ

Kocsmázhatnak éjjel 11 után is a britek

"Last order" - hangzott este 11 óra előtt néhány perccel a pultos kiáltása, esetenként csengőszó kíséretében, a 73 ezer angliai és walesi pubban és egyéb italmérésben, a zárás előtti utolsó kör megrendelésére felszólítva a még szomjas vendégeket - egészen csütörtökig, ettől a naptól kezdve ugyanis elvileg akár 24 órán át szabad az ivászat.

Az utóbbi 80 év legnagyobb pubügyi törvénymódosítása ugyanis, amely csütörtöktől érvényes, feloldja a szeszesital-árusítás este 11 órai befejezésének kötelmét, jóllehet ezt minden egyes árusítóhely esetében külön - és meglehetősen szigorú - engedélyeztetési eljáráshoz köti.  

A törvénymódosítás egyébként nemcsak a pubokra vonatkozik, hanem az összes, italértékesítéssel bármilyen formában foglalkozó kiskereskedelmi létesítményre, így a 24 órán át nyitva tartó szupermarketekre is, amelyeknek eddig este 11 óra után szalagkorláttal el kellett keríteniük italgondoláikat. 

Angliában és Walesben így összesen mintegy 180 ezer értékesítő helynek kellett megújítania engedélyeit, ha ki akarta terjeszteni az alkoholárusítás idejét, de az első felmérések szerint csak kevesebb mint a felük, hozzávetőleg 70 ezer folyamodott ilyen engedélyért. Ezek közül is alig több mint ezer - köztük 300 szupermarket - kért napi 24 órás szeszárusításra vonatkozó engedélyt. 

A törvénymódosítást mindazonáltal több oldalról is éles bírálatok érték. Az ellenzők - zömmel rendőrségi és egészségügyi tisztviselők - szerint ugyanis az italárusítás kiterjesztése csak súlyosbítja a már amúgy is évek óta súlyos gondot okozó nagy-britanniai "sárgaföld-problémát", vagyis azt, hogy a napi taposómalomból kiszabaduló pubjárók tömegei rendszeresen a sárga földig leisszák magukat, ami visszatérő közterületi rendbontásokhoz vezet még jobbnak számító környékeken is.  

A kormány érvelése szerint azonban a felnőtteket felnőttként kell kezelni, és a felelőtlen kisebbség miatt nem szabad a felelős többséget korlátozni. A törvénylazításhoz mindenesetre egy sor szigorítást is hozzáfűztek: a közrendet rendszeresen feldúló üzletekre súlyos pénzbírság róható ki, sőt engedélyük is visszavonható, és az engedélyek hatósági felülvizsgálatát a környékbeli lakosság bármikor kezdeményezheti.
Hirdetés