A kisebbségi törvény elfogadására sürgetik Romániát
A kisebbségi törvény elfogadására sürgették Romániát kedden az Európai Unió brüsszeli intézményrendszerének különböző fórumain, és Bukarest újabb felszólításokat kapott arra is, hogy hajtsa végre a már elfogadott törvényeit.
Az Európai Parlament külügyi bizottsága - Mihai Razvan Ungureanu román külügyminiszter jelenlétében - vitát folytatott a Romániával foglalkozó EP-jelentésről, és ezzel párhuzamosan ülést tartott az EP-román vegyes bizottság is.
A két ülésen Olli Rehn bővítésügyi EU-biztos mellett Gál Kinga (Fidesz-MPSZ), Dobolyi Alexandra (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) magyar képviselők is kiemelték a kisebbségi törvény jóváhagyásának és teljesítésének fontosságát, de még az EP finnugor fóruma is a jogszabály elfogadására szólította Bukarestet.
Anca Boagiu román európai integrációs miniszter ugyanakkor a vegyes bizottsági ülésen megerősítette, hogy Románia el fogja fogadni a törvényt, és Ungureanu külügyminiszter is jelezte: a négy párt politikai szándéka és akarata megvan, s remélhetően a januári végszavazás pozitív eredménye tesz pontot az ügy végére.
Olli Rehn kijelentette, hogy a 2007 elején az EU-ba lépni kívánó Romániának teljesítenie kell korábban vállalt kötelezettségeit, és ennek megfelelően el kell fogadnia a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia intézményét is tartalmazza. Megerősítette, hogy tavasszal az Európai Bizottság még készít egy jelentést a román helyzetről.
Gál Kinga, a vegyes bizottság alelnöke szerint a szerdán elfogadandó ajánlástervezet felhívja a figyelmet az Európai Bizottság jelentésére, kiemelve olyan problémákat, amelyekre Romániának mihamarabb megfelelő figyelmet kell szentelnie.
Ilyen az államosított (köztük egyházi) ingatlanok visszaszolgáltatása, a bíróságok munkájának javítása, a szellemi és testi fogyatékosok helyzetének jobbá tétele, illetve a kisebbségi törvény elfogadása.
Az EP-jelentéshez a magyar képviselő hét lényeges ponton nyújtott be módosító indítványt, köztük a roma kisebbséggel szembeni diszkriminációval kapcsolatban, a magyar nyelvű oktatás témájában, a magyar nyelvű állami egyetem létrehozásáról, továbbá - a kisebbségi közösségek igényeire való tekintettel - konkrét lépések megtételét sürgette a decentralizáció és önkormányzatiság területén.
Szent-Iványi István, a vegyes bizottság ülésén az egyházi javak visszaszolgáltatása mellett a verespataki bányászati beruházás jövőjéről is érdeklődött. Ezekre reagálva a bővítési biztos kifejtette, hogy hatályos törvény szabályozza Romániában a kérdéses ingatlanok restitúcióját, ezt azonban a román hatóságoknak végre is kell hajtaniuk. A verespataki beruházással kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott a korábbiakhoz képest.
Dobolyi Alexandra az üléseket követően leszögezte: a kétoldalú politikai együttműködés alapján Magyarország mindent megtesz azért, hogy a román csatlakozás időpontja ne tolódjon ki 2007-ről 2008-ra.
"Nem szeretnénk, ha Romániában a közvéleményben az a benyomás alakulna ki, hogy a csatlakozás eltolódásához a kisebbségi ügyek rendezetlenségének, egyáltalán a magyar kisebbségnek bármilyen köze lenne, mert ez nem tenne jót a hamarosan az unió közös családjában együtt élő két nemzet további együttműködésének" - vélte.