2005. november. 09. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 09. 19:14 Világ

Szaddám védői megszakítják az együttműködést a törvényszékkel

Szaddám Huszein ügyvédei szerdán kijelentették, hogy megszüntetik az együttműködést a volt iraki diktátor ügyét tárgyaló különleges törvényszékkel, mert veszélyben érzik az életüket, miután előző nap a jogászcsapat egy újabb, immár második tagja vált gyilkosság áldozatává.

"A védők úgy döntöttek, hogy semmisnek és törvénytelennek tekintik a (következő meghallgatásra kijelölt) november 28-i dátumot" - jelentette ki Szaddám Huszein és hét vádlott-társa jogászainak nevében Halíl ad-Dulaimi, Szaddám Huszein vezető ügyvédje a nyolc vádlott ellen emberiesség elleni bűnök vádjával indult eljárásban. A gyilkosságot egyaránt elítélte Dzsalal Talabani iraki elnök és az amerikai kormány. Az észak-iarki Kirkukból közben Hádzsem al-Haszani parlamenti elnök testvérének elrablásáról adtak hírt.

Szaddámnak és társainak jogászai nem tudnak kapcsolatba lépni a tanúkkal, sem a feladatukat végezni, mert féltik az életüket - mondta Dulaimi. Kijelentette továbbá, hogy ebben a második gyilkosságban felelősnek tartja az amerikai hadsereget és az iraki kormányt is. "A megszálló csapatok felelősek ezért a bűntettért, és felelősek az emberek védelméért, hovatartozásukra való tekintet nélkül (...). Az iraki kormánynak szintén felelőssége megvédeni a népet és véget vetni az ilyen eseteknek" - hangoztatta. 

"Felhívjuk a nemzetközi közösséget, az Egyesült Államokat és mindazokat, akik érintettek, hogy tekintsék törvénytelennek és vessék el a törvényszéket, valamint hogy gyakoroljanak rá nyomást annak érdekében, hogy engedje szabadon Szaddám Huszein elnököt és törvényes vezérkarát" - tette hozzá.

A Szaddám Huszein és társai ügyében ítélkező bírák szerdán közölték: megvizsgálják, milyen kihatással van a perre az egyik ügyvéd meggyilkolása és a védők frissen bejelentett bojkottja, s a következő napokban döntést hoz - nyilatkozta Rizkar Mohammed Amín bíró, aki az első, október 19-i tárgyalási napon elnökölt. Ismeretlen fegyveresek elrabolták az egyik legbefolyásosabb iraki szunnita politikus, Hádzsem al-Haszani parlamenti elnök testvérét - közölte szerdán az észak-iraki Kirkuk város rendőrsége. A házelnök testvérét, Hatam Mahdi al-Haszanit és egy másik személyt szállító személygépkocsit kedden este csapdába csalták az iraki hadsereg egyenruháját viselő fegyveresek. Egyelőre egy szervezet sem jelentkezett az emberrablás elkövetőjeként.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.