2005. október. 22. 17:29 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 22. 17:22 Világ

Német katonákat vonnának ki Boszniából és Koszovóból

A német kormány kivon Boszniából az EUFOR-kontingens részeként ott állomásozó ezer katonája közül legkevesebb kétszáz, de legfeljebb háromszáz fegyverest - jelentette ki Peter Struck német védelmi miniszter egy német hetilapnak adott interjúban.

A német tárcavezető nyilatkozata a Welt am Sonntag vasárnap utcára kerülő számában lesz olvasható, de hírügynökségek már szombaton idéztek belőle.

Peter Struck az interjúban bírálta Bosznia vezetőit, amiért - szavai szerint - a Nyugatra hagynak "minden munkát". "Az a benyomásom, hogy (Boszniában, az ottani vezetők körében) hajlandóság van arra, hogy hátradőljenek, és minden feladat megoldását ránk hagyják" - mondta a védelmi miniszter.

Az EUFOR szóvivője közölte, nem tud semmiféle német csapatcsökkentési tervről. Az Európai Unió tavaly decemberben vette át a boszniai katonai misszió irányítását a NATO-tól.

Struck a hetilapnak nyilatkozva azt is meglebegtette, hogy Berlin jövőre megvizsgálja annak lehetőségét, hogy csökkenti a NATO-vezette koszovói békefenntartó egység, a KFOR keretében a dél-szerbiai tartományban állomásozó német egység létszámát abból kiindulva, hogy "a (tartomány) státusának kérdése jövő év első felében megoldódik".

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.