Saját nábobi vagyonától féltik Harry herceget
Rossz útra térhet Harry és William herceg, ha túl sok pénz húzza a zsebüket - aggódik a brit királyi család némelyik tagja.
Károly wales-i herceg kisebbik fia 20. születésnapja alkalmából hozzájutott annak 4,9 millió fontos összegnek a feléhez, amelyet dédnagyanyja, Erzsébet anyakirályné hagyott rá. Harry vagyonát így 28 millió fontra becsülik, mert anyja, Lady Diana után már örökölt 13 milliót, II. Erzsébet királynőtől is kapott kompenzációt amiatt, hogy nem ő, hanem bátyja, Vilmos lesz majd egyszer a király. És maga Károly is tartalékol fiai számára állítólag 15 millió fontot, de mindenesetre Károly halála után a két fiú jelentősebb részhez juthat a brit uralkodó család állítólag mesés vagyonából.
Az apa fél attól, hogy miután fiának ennyi pénz áll a rendelkezésére, letérhet az egyenes útról, otthagyhatja a sandhursti katonai akadémiát, ahol jelenleg tanul és közös életet kezdhet szerelmével, Chelsea Davyvel. Ez a perspektíva megrémíti nagyanyját is, annál is inkább, mert a lány apja üzleti kapcsolatban áll Robert Mugabe zimbabwei diktátorral. Harry azonban állítja, hogy a Sandhurst katonai akadémián töltött első éve alatt "lényegesen felnőttebbé vált". A királyi ház ismerői arra is felhívták a figyelmet, hogy William herceg, aki jövőre egyetemi tanulmányai befejeztével követi bátyját, és a Sandhurst akadémián tanul tovább, jövendő trónörökösként amúgy is lényegesen kiegyensúlyozottabb - mutatott rá a Daily Mail című brit lap.
Az El País című spanyol újság viszont arról számolt be: az ifjú Harry herceg baráti körében is aggódnak: úgy vélik, hogy azoknak a gazdag és semmittevő dél-afrikai fiataloknak a befolyása alá kerülhet, akikkel a Dél-Afrikai Köztársaságban tanuló szerelme révén ismerkedett meg. Úgy tudják, hogy Harry és Chelsea meg akarja vásárolni kedvenc szórakozóhelyét, a fokvárosi All Bar Bone-t, ahol először táncolt egymással.