2005. szeptember. 13. 19:29 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 13. 19:58 Világ

Nem gázmérgezés okozta a Helios utasainak halálát

Az egy hónappal ezelőtt szerencsétlenül járt ciprusi utasszállító repülőgép utasainak a halálát nem mérgező gáz belélegzése okozta - állapította meg az athéni igazságügyi orvosszakértők főnöke.

Filipposz Kucafisz kedden egy görög rádióadónak azt mondta, toxikológiai laborvizsgálatok alapján jutottak munkatársai a fenti megállapításra. Eszerint az utasok egyike sem lélegzett be szénmonoxidot vagy más mérgező gázt.

Kucafisz szavai nyomán megerősítést nyert az a korábbi föltevés, amely szerint a Helios járatának fedélzetén, néhány perccel a lárnakai felszállás után, heveny oxigénhiány lépett föl. Ez okozta a pilóták és az utasok eszméletvesztését.

Erre engedett következtetni a repülési adatokat rögzítő fekete doboz, amelynek feljegyzései szerint a pilótafülkében oxigénhiányra figyelmeztető hangjelzés szólalt meg.

Akrivosz Colakisz, a katasztrófa körülményeit vizsgáló nyomozók főnöke kedden nem kívánt nyilatkozni a Helios-gép lezuhanásának okáról. "A vizsgálat még folyik" - közölte az athéni televízióban.

Görög sajtóhírek szerint a tragédia emberi és műszaki hibák sorozatára vezethető vissza. Például szerelők egy nappal az augusztus 14-én bekövetkezett lezuhanás előtt automatikusról kézi vezérlésűre állították át a légnyomásszabályzó kart.

A pilóták viszont felszállás előtt nem korrigálták a kar helyzetét, emiatt alakult ki olyan mértékű oxigénhiány a gép fedélzetén, amely végül katasztrófába torkollott. A ciprusi gépen 115 utas és hatfőnyi személyzet lelte halálát augusztus 14-én.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.