2005. szeptember. 10. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 10. 09:42 Világ

Nem Csita lopta el Tarzan aranyérmét

Visszakerültek a floridai Fort Lauderdale-ben működő Úszó Hírességek Csarnokába azok az olimpiai ereklyék, amelyeket tavaly lopott el az egyik alkalmazott.

A rendőrség már tavaly december 15-én rálelt a sportrelikviákra, köztük a legendás Johnny Weismüller - a későbbi Tarzan-filmek főszereplője - és Mark Spitz ötkarikás aranyérmeire, de csak most helyezik el a múzeum tárlóiban a bűnjelként lefoglalt ritkaságokat.

A több mint 500 ezer dollár értékű gyűjteményt a múzeum egyik alkalmazottja dézsmálta meg, alkalmanként egy-egy tárgyat csempészett ki a termekből. Az intézmény illetékesei december elején azért figyeltek fel a bűntényre, mert egy férfi, aki az eBay internetes árverésén 17 ezer dollárt fizetett volna ötven éremért, köztük Weissmüller aranyáért, felhívta őket, az után tudakozódva, miért adják el őket.

A tolvaj, akit néhány hónappal korábban vettek fel a múzeumba, hamis néven, magát ügyvédnek feltüntetve próbálta eladni a zsákmányt egy áruháznak, arra hivatkozva, hogy az érmek egy általa képviselt, inkognitóját megőrizni kívánó család örökségét képezik, és értékesítésükkel őt bízták meg.
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.