2005. július. 12. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 12. 15:45 Világ

Kitiltották az amerikai katonákat Londonból

Kitiltották Londonból a csütörtöki merényletek után a Nagy-Britanniában állomásozó amerikai katonákat, bár a brit védelmi miniszter szerint ez az intézkedés már "felülvizsgálat alatt van".

Keddi lapértesülés szerint a terroristák a Balkánról csempészett katonai jellegű robbanószert használtak, és a bombákat valószínűleg ugyanaz a személy gyártotta. A rendőrség kedden házkutatásokat kezdett több vidéki magánlakásban.

A nagy-britanniai amerikai parancsnokság kedden nyilvánosságra került, még múlt pénteken kiadott utasítása szerint a két legnagyobb észak-angliai légitámaszponton állomásozó mintegy 12 ezer amerikai katona nem teheti be a lábát a Londont körülölelő, a brit főváros félhivatalos határának számító M25-ös autópályagyűrűn belülre.

Keresik a tetteseket
© AP
Az amerikai katonáknak, akik a brit királyi légierő mildenhalli és lakenheathi támaszpontján állomásoznak, a parancsnokság "személyzeti hadparancsban" tiltotta meg London megközelítését. A két támaszpont az amerikai légierő F-15-ös harci gépeinek, illetve KC-135-ös légi üzemanyag-utántöltőinek nagy-britanniai állomáshelye.

A lakenheathi támaszpont amerikai szóvivője, Jason McCree százados a katonák és családtagjaik biztonsága érdekében meghozott "elővigyázatossági" intézkedésnek nevezte a parancsot.

Keddi londoni kommentárok szerint azonban az amerikai intézkedés a londoni vezetés azon igyekezete ellen hat, hogy a brit főváros életét visszatereljék a normális kerékvágásba. A városvezetés bátorító gesztusainak egyikeként Ken Livingstone londoni polgármester a merényletek óta minden reggel metróval utazik munkahelyére - az autógyűlölő hírében álló Livingstone ezt egyébként korábban is rendszeresen is megtette -, és a rendőrség is a tömegközlekedési eszközök használatára ösztönzi a lakosságot.

John Reid brit védelmi miniszter kedden azt mondta: biztosítékokat kapott az Egyesült Államok londoni nagykövetségétől, hogy az intézkedés máris felülvizsgálat alatt van.

Kedden a Scotland Yard bejelentette, hogy a terrorellenes ügyosztály egységei a helyi rendőrséggel együtt házkutatásokat kezdtek Nyugat-Yorkshire grófság öt magánlakásában, Leeds és Beeston környékén. A londoni rendőrség szerint az akció "közvetlen összefüggésben áll" a múlt heti merényletekkel, és "nem zárhatók ki őrizetbe vételek".

Az első hírek szerint a környékbeli lakásokat kiürítették, az egyik átkutatott házat teljesen elszigetelték a külvilágtól, és lefoglaltak egy piros Volkswagen gépkocsit további vizsgálatok céljából. A Scotland Yard szóvivője "nagy jelentőségűnek" minősítette a rendőrségi akciót.

A keddi The Times értesülése szerint a terroristák által használt pokolgépeket katonai jellegű robbanószerből gyártotta valószínűleg ugyanaz a személy. A londoni napilapnak rendőrségi források azt mondták: mind a négy helyszínen ugyanannak a nagy robbanóerejű anyagnak a maradványait találták meg, ami arra enged következtetni, hogy az egyenként mintegy 4,5 kilogrammos szerkezeteket egyetlen bombagyáros készítette.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.