2005. június. 06. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 06. 09:59 Világ

Jeruzsálem: izraeli rendőrök palesztin tüntetőkkel csaptak össze

A Templom-hegyen lévő al-Aksza mecsetnél palesztinok kövekkel támadtak egy zsidó csoportra, amely meglátogatta a muzulmánok és a zsidók által egyaránt szentnek tartott épületegyüttest.

A rendőrségi közlése szerint a palesztinok köveket dobáltak a zsidó látogatókra és a rendőrökre, és két zsidó látogató megsebesült. A rendőrök süketítő gránátokat vetettek be a több száz palesztin tüntető ellen, egyiküket őrizetbe is vették, majd helyreállt a rend.

Az incidensre "Jeruzsálem napján" került sor, amikor az izraeliek a három nagy egyistenhitű vallás szent városának 38 évvel ezelőtti "egyesítését" ünneplik. Izrael az 1967-es "hatnapos háború" során szállta meg a hagyományosan arabok lakta Kelet-Jeruzsálemet.

Az al-Aksza mecset a harmadik legfontosabb iszlám szentély a mekkai és medinai nagymecsetek után, éppen ezért a Templom-hegyen fekvő Mecsetek tere politikai-vallási szempontból az egyik legérzékenyebb része Jeruzsálemnek. 2000 szeptemberében éppen Ariel Saron, akkori ellenzéki vezetőnek e helyen tett látogatása volt az a szikra, amely lángra lobbantotta a palesztin felkelést.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.