2005. június. 05. 13:22 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 05. 13:43 Világ

Tizenkét vádpont Szaddám Huszein ellen

A lehetséges 500 helyett mindössze 12 vádponttal kell szembenéznie Szaddám Huszein megdöntött iraki elnöknek az ellene hamarosan meginduló perben - közölte vasárnap az iraki kormányszóvivő.

Laith Kuba szerint "időfecsérlés" volna, ha a bíróság az összes vádpontot vizsgálná. A szóvivő bagdadi sajtóértekezletén elmondta: Szaddám Huszein bírósági tárgyalása, amelyre a kormány álláspontja szerint a lehető leghamarabb sort kellene keríteni, valószínűleg két hónapon belül kezdődik meg.

Eddig nem tűzték ki a volt iraki elnök perének időpontját. Huszeint egy amerikai felügyelet alatt álló bagdadi börtönben tartják fogva, mióta 2003 decemberében sikerült kézre keríteni őt. 2004. július elsején ismertették vele a vádakat.

Egyebek között politikai ellenfelei meggyilkolásának több mint 30 éves gyakorlatával, a kurdok lakta észak-iraki Halabdzsa városa ellen 1988-ban intézett gáztámadással, Kuvait 1990-es inváziójával, továbbá az 1991-es öbölháború után kitört kurd és síita felkelés vérbe fojtásával vádolják.

Huszein jogászcsapatának szóvivője bírálta és törvénytelennek minősítette a vádak bejelentésének módját. Azt mondta, hogy a vádakat a törvény értelmében a bíróságon kell ismertetni, és az ügyvédeknek meg kell kapniuk a vádindítvány egy példányát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.