2005. március. 04. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 04. 13:31 Világ

Újabb terhelő információk bukkantak fel a német vízumügyben

A német külügyminisztérium éveken át tiltotta a követségeknek, hogy a német vízumokkal való visszaélések elleni fellépésben együttműködjön a biztonsági hatóságokkal - jelentette pénteki számában a berlini Die Welt hiteles dokumentumokra hivatkozva.

A vízumügyben azt vetik a zöldek vezetése alatt álló külügyminisztérium szemére, hogy rendeleteivel még inkább lazított a liberális vízumkiadási gyakorlaton, azt az elvet követte, hogy kétely felmerülése esetén az utazás szabadságának elvét kell előnyben részesíteni. A laza vízumkiadási gyakorlat a kelet-európai német missziókat, főleg Kijevet érintette.

A Die Welt információja szerint 2003 januárjában a külügyminisztérium 16 kelet-európai nagykövetséget utasított arra, hogy ne válaszolják meg közvetlenül a német rendőrségtől vagy a határvédelmi szervektől érkező megkereséseket, hanem a megkereséseket és a válaszokat a berlini központnak küldjék el.

Az illetékes külügyminisztériumi osztály azt is megtiltotta, hogy adatbankokat hozzanak létre azokról, akik feltűnően sokszor küldtek meghívóleveleket. A német belügyi szervek az általános vízumadatbankhoz sem férhettek hozzá automatikusan.

A Joschka Fischer vezette külügyminisztérium ellen felhozott vád az, hogy lazasága nemzetbiztonsági kockázattal járt, kétes elemek, feketén dolgozók és prostituáltak előtt is megnyitotta a Németországba és a schengeni térségbe vezető utat.

Fischer a minap beismerte, hogy felelős miniszterként nem cselekedett elég határozottan és gyorsan. Az üggyel parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozik, s a pártok azt fontolgatják, hogy politikai szempontból mikor lenne számukra a legkifizetődőbb Fischer bizottsági meghallgatása.

Peer Steinbrück, Észak-Rajna-Vesztfália szociáldemokrata miniszterelnöke azt szeretné, ha a külügyminisztert még a május 22-én esedékes, igen fontos tartományi választás előtt a bizottság elé citálnák, hogy az ügy úgymond már ne terhelje a választási kampányt. A tartományban a szociáldemokraták a zöldekkel együtt kormányoznak. A konzervatív ellenzék minél több politikai tőkét akar kovácsolni az ügyből.

Roland Koch hesseni kereszténydemokrata kormányfő a pénteki Die Weltben felvetette Gerhard Schröder kancellár bizottsági meghallgatását is, mondván, hogy két tárca (a külügyi és a belügyi) súlyos konfliktusáról van szó, s ki kell derülnie: jelentett-e erről Otto Schily belügyminiszter, vagy a kancellárnak az egész mindegy volt. Koch úgy fogalmazott: a külügyminiszter eddigi megnyilatkozásai nem oszlatták el azt a benyomását, hogy "Fischer inog".

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.