2005. február. 07. 08:38 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 07. 08:42 Világ

Nácik kémkedtek a CIA-nak

A CIA elvi beleegyezését adta abba, hogy újabb dokumentumokat hozzon nyilvánosságra olyan egykori nácikhoz fűződő kapcsolatairól, akik a hidegháború idején segítették az Egyesült Államoknak a Szovjetunió ellen irányuló kémtevékenységét.

Mint CIA-tisztségviselők vasárnap elismerték, a náci háborús bűnök leleplezéséről szóló 1998-as törvény hatálya alá eshetnek azokról az egykori nácikról - köztük SS-tagokról - vezetett nyilvántartások is, akiket hivatalosan nem vádoltak meg háborús bűnök elkövetésével.

A CIA az említett törvény alapján eddig összesen mintegy 1,25 millió oldalnyi iratot hozott nyilvánosságra. Mindeddig elutasította viszont azoknak a nyilvántartásoknak a közzétételét, amelyeket a háborús bűnökkel meg nem vádolt egykori nemzetiszocialistákról vezetett.

Ez utóbbiak több százezer oldalt tesznek ki. Az irathalmazban a washingtoni törvényhozás képviselői szerint fellelhetőek arra vonatkozó anyagok is, hogy a CIA miként bánt az egykori Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) és az SS ama tagjaival, akik a hidegháború idején Európában segítették a Szovjetunió ellen irányuló amerikai kémtevékenységet.

A CIA álláspontja a múlt hét végén változott meg, miután az egyik szenátor szorgalmazni kezdte: Porter Gross CIA-igazgató a szenátus hírszerzési bizottsága előtt, nyilvánosan adjon magyarázatot a történtekre.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.