Terroristák vesznek részt a mentésben?
Sajátos aggodalmakat kelt egy állítólagos al-Kaida kapcsolatokkal rendelkező radikális iszlám csoport részvétele az indonéziai mentési munkálatokban.
Pénteki értesülések szerint a Laskar Mudzsahid csoport segélytábort állított fel a földrengés, illetve a szökőár által leginkább sújtott Aceh tartományban. A tábor bejáratánál egy angol nyelvű tábla az iszlám jog biztosítását hirdeti. A csoport tagjai közreműködnek a holttestek összegyűjtésében, továbbá élelmiszerek szétosztásában a túlélők között, ezen túlmenően pedig iszlám hitoktatást biztosítanak a menekültek számára a túlnyomóan muzulmánok lakta Aceh tartományban.
A szélsőséges csoport jelenléte ugyanakkor aggodalmat váltott ki elsősorban a mentési munkálatokban részvevő amerikai katonák, továbbá más külföldi közreműködők körében amiatt, hogy terrorista támadások célpontjaivá válhatnak. A Laskar Mudzsahid ugyanis hírhedté vált amiatt, hogy részt vett keresztények meggyilkolásában Indonézia különböző körzeteiben a régóta tartó vallási konfliktusokban.
Mindennek kapcsán amerikai, ausztrál és dél-koreai kormánytisztviselők azt hangoztatták, hogy tudatában vannak a biztonsági fenyegetéseknek és óvintézkedéseket foganatosítottak. Egy tekintélyes segélyszervezet pedig elrendelte, hogy tagjai nem repülhetnek amerikai helikoptereken.
A Laskar Mudzsahid csoport az 1990-es évek végén jött létre, s kezdettől fogva katolikus papok, illetve templomok ellen indított támadásokat a kelet-indonéziai Maluku-szigeteken. A felekezeti háború 1999 és 2001 között csaknem 10 ezer halottat követelt.