2005. január. 04. 15:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 04. 15:21 Világ

Segélyek: a gazdag országok nem tartják be igéreteiket

Németország, Japán és az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy fejlesztési segélyeit a bruttó hazai termék 0,7 százalékára növeli, de ezt még egyikük sem teljesítette.

Jeffrey Sachs híres amerikai közgazdász a fejlett országok felelősségéről nyilatkozott a dél-ázsiai szökőár-katasztrófa kapcsán. A die Zeit című lapnak adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy a szegény országok lakosai a gazdagokénál "sokkal sebezhetőbbek". " Ha hasonló katasztrófa következett volna be egy gazdagabb régióban, a halottak és a sebesültek száma jóval kevesebb lett volna" - mondta.
   
A New York-i Columbia egyetem Föld Intézetének vezetője szerint a természeti katasztrófák megelőzőséért vállalt felelősségben a fejlett országoknak is osztozkodniuk kell, a fejlődő országok ugyanis képtelenek a megelőzésről maguk gondoskodni, vagy fizetni ezért.
   
Sachs január 17-én terjeszti majd Kofi Annan főtitkár elé a jelentését az úgynevezett milleneumi célok teljesítéséről, vagyis arról, mit kell a fejlett világ országainak tenni a 2015 évi segélyezési célok elérése érdekében.
   
Németország, Japán és az Egyesült Államok egyaránt ígéretet tett arra, hogy fejlesztési segélyeit a bruttó hazai termék 0,7 százalékára növeli, de ezt még egyikük sem teljesítette. " A katasztrófa bekövetkeztét megelőző fejlesztések helyett a gazdag országok jelentős összegű, rövid távra szóló humanitárius segítséget adnak,- azután a téma lekerül a napirendről" - érvelt Sachs. Hogy
Bangladesben emberek milliói szenvednek a szennyezett víz hatásától annak oka az euró százmilliókba kerülő fejlesztések elmaradása, a fejlesztési politika hiánya - hangsúlyozta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.