2004. november. 30. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2004. november. 30. 11:18 Világ

Összeállt a magyarveréseket vizsgáló EP-bizottság

Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) és Hegyi Gyula (MSZP) is helyet kapott az Európai Parlament január végén a Vajdaságba és Belgrádba utazó tényfeltáró bizottságában – közölték az EP délszláv delegációjának hétfői ülését követően.

A bizottság január 28-31. között tartózkodik Szerbiában. Ebből két teljes napot a Vajdaságban tölt, ahol egyebek között az etnikai kilengések néhány helyszínét keresi fel. Ezt követően a küldöttség Belgrádban tárgyal a szerb kormány belügyi és kisebbségügyi minisztereivel, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőivel. Az öttagú bizottságban a két magyar mellett a néppárti elnök, Doris Pack, a szocialista alelnök, Johannes Swoboda és - térségbeli képviselőként - a szlovén liberális Jelko Kacin kapott helyet.

Az utazást megelőzően, december közepén Strasbourgban - két év szünet után újra - összeül az EP és a szerb-montenegrói parlament közti vegyes bizottság. Ezen a találkozón külön napirendi pont lesz a Vajdaság ügye, és - Hegyi Gyula kezdeményezésére - a vajdasági parlamentből egy magyar képviselőt is meghívnak az ülésre. Az említett döntésekkel mindkét érintett magyar képviselő elégedett, hiszen, mondta Becsey, abban visszatükröződik a magyarok által javasolt koncepciót, például az alapos helyszíni vizsgálódást. Hegyi Gyula pozitívnak minősítette a bizottság összetételét, az időpont kijelölését, és a jelzést, hogy Szerbiában a demokratikus erőknek együtt kell működniük, ha közeledni akarnak az EU-hoz.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.