Átment a vizsgán Kovács László
Elfogadhatónak minősítették az adóügyekért és vámuniós politikáért felelős leendő európai biztos posztjára Kovács Lászlót az Európai Parlament illetékes bizottságai a keddi meghallgatás alapján készített bizottsági értékelő levél tanúsága szerint.
Üdvözölték a bizottságok tagjai, hogy Kovács László őszintén feltárta szerepét a korábbi kormányokban, illetve megerősítette elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt. Jelezték, hogy az értékeléskor tekintetbe vették a magyar jelölt nemzetközi politikai tapasztalatait is.
Az adózás témakörét illetően úgy ítélték meg, Kovács elődjének politikai törekvéseit követi, és széles körűen egyeztetni kívánja tevékenységét az EU-tagállamokkal is. Pozitívan fogadták a képviselők azt fontosságot, amelyet a magyar biztosjelölt az adópolitika versenyképességet javító szerepének tulajdonít. Vámügyekben megjegyezték, hogy Kovács László kötelezettséget vállalt egy közös uniós vámszervezet létrehozásának megvizsgálására.
Támogatták a parlamenti bizottságok Franco Frattini igazságügyi és Andris Piebalgs energiaügyi jelölt megbízatását is. A Berlusconi-barátsága miatt némileg hűvösen fogadott Frattinival kapcsolatban mindazonáltal a zöld frakció fenntartásait jelezte az Európai Bizottság felügyelő szerepéről alkotott véleményét, valamint a családjogok és a polgárok szabad mozgásának biztosítását célzó kezdeményezéseit illetően.
(MTI)