Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2004. november. 15. 11:25
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
A két Berlin a fal leomlása után sem fekszik egy ágyba
Bár a berlini fal már 15 éve nem létezik, egy vasfüggöny mégis kettéválasztja a várost, már ami a szerelmet és a párválasztást illeti.
A házasságoknak csupán a 2 százaléka kötettik kelet és nyugat berlini lakosok között. Ez az arány hűen tükrözi a kelet és nyugat berliniek között már régóta tartó ellenszenvet. Az az eufória, ami a fal 1989. november 9-ikei lebontását követte, hamar szertefoszlott. „A világ sok országából voltak már barátnőim, de nyugat Berlinből még sohasem” – nyilatkozta a Reuters riporterének egy 23 éves kelet berlini diák. „A nyugat berlini nők túl bonyolultak: követelőzők, törtetőek és anyagiasak. Körülöttük minden annyira kommersz.”
Míg azok az utcák, hidak és vasútvonalak, amelyeket mintegy három évtizeden keresztül elvágott a berlini fal, újra hozzákapcsolódhattak túloldali párjukhoz, addig a korábbi két Berlin lakói érzelmileg gyakorlatilag nem közeledtek a nagy felszabadulás lecsengése után. A hidegháborút a hideg bánásmód, a szerelmet pedig az ellenségeskedés váltotta fel. Kevés szenvedély, de annál több előítélet és természetesen külön ágyak. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy összeházasodjak egy keletivel, hiszen annyira unalmasak” – mondta egy 35 éves nyugat berlini nő. „A múltjuk és az életük nagyon sokban különbözik a mienkétől. Igazából sohasem érdekeltek.”
Ezt az egyedülálló polarizálódást tanulmányozó szociológusok szerint, normális körülmények között egy ekkora méretű és ilyen infrastruktúrájú városban a párok harmadát vagy akár felét tehetnék ki „vegyes” kapcsolatok. Mégis, az állami statisztikai hivatal szerint a berliniek tizenkétszer inkább házasodnak külföldiekkel, mint hogy a város másik oldaláról válasszanak maguknak párt.
„A kelet berlini férfiak meglehetősen ostobák” – véli a 34 éves szálloda-igazgatónő, aki nemrégiben ment hozzá egy mexikói férfihoz. „Semmi stílusuk sincsen. Nagyon smucigok, ráadásul állandóan arról beszélnek, hogy ezelőtt milyen jól mentek a dolgok Kelet-Németországban.”
Lehet, hogy a fal már nem létezik, de számos más dolog viszont komoly akadályt jelent. A keletiek kevesebbet keresnek, bár több munkaórában dolgoznak, és hamarabb halnak meg. Más újságot olvasnak, más pártokra szavaznak, másmilyen ételeket szeretnek, és más filmeket néznek, mint a nyugatiak.
„Még mindig nagy a különbség a keleten és nyugaton tapasztalható életszínvonal, jólét között, és a nők is a gazdagabbakkal igyekeznek összeházasodni” – mondta Harald Michel, az Alkalmazott Demográfia Intézetének igazgatója. „Ezért van annyi házasság kelet-berlini férfiak és lengyel, ukrán és magyar nők között. Gyakorlatilag nem születik házasság kelet-berlini férfi és nyugat-berlini nő között.”
Ami azt illeti, szinte nincs is keleti-nyugati esküvő. 1990 és 2000 között a 161 280 Berlinben kötött esküvőből csak 4 366 esetben, azaz 2,7 százalékban szerepelt nyugati és keleti lakcím egyszerre. „Az erre vonatkozó számadatok sohasem voltak nagyok, de az 1995-ös 3,4 százalékos csúcs óta a számok csak csökkentek” – nyilatkozta a statisztikai hivatal egyik munkatársa.
Németországot a fal ledöntése után 11 hónappal egyesítették újra, de az országot továbbra is gyötörték a gazdasági és szociális utóhatások. A keletiek sokszor arrogáns okoskodóknak tartják a nyugatiakat, akik azért özönlenek át a határon, hogy bolondot csináljanak belőlük, sarlatánok, akik azért vásárolják meg, majd zárják be a keleti cégeket, hogy lehetetlenné tegyék a versenyt. A nyugatiak ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a keletiek lusta, valóságtól elrugaszkodott élősködők, akik reménytelen helyzetbe hozták a valaha virágzó gazdaságukat.
Míg azok az utcák, hidak és vasútvonalak, amelyeket mintegy három évtizeden keresztül elvágott a berlini fal, újra hozzákapcsolódhattak túloldali párjukhoz, addig a korábbi két Berlin lakói érzelmileg gyakorlatilag nem közeledtek a nagy felszabadulás lecsengése után. A hidegháborút a hideg bánásmód, a szerelmet pedig az ellenségeskedés váltotta fel. Kevés szenvedély, de annál több előítélet és természetesen külön ágyak. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy összeházasodjak egy keletivel, hiszen annyira unalmasak” – mondta egy 35 éves nyugat berlini nő. „A múltjuk és az életük nagyon sokban különbözik a mienkétől. Igazából sohasem érdekeltek.”
Ezt az egyedülálló polarizálódást tanulmányozó szociológusok szerint, normális körülmények között egy ekkora méretű és ilyen infrastruktúrájú városban a párok harmadát vagy akár felét tehetnék ki „vegyes” kapcsolatok. Mégis, az állami statisztikai hivatal szerint a berliniek tizenkétszer inkább házasodnak külföldiekkel, mint hogy a város másik oldaláról válasszanak maguknak párt.
„A kelet berlini férfiak meglehetősen ostobák” – véli a 34 éves szálloda-igazgatónő, aki nemrégiben ment hozzá egy mexikói férfihoz. „Semmi stílusuk sincsen. Nagyon smucigok, ráadásul állandóan arról beszélnek, hogy ezelőtt milyen jól mentek a dolgok Kelet-Németországban.”
Lehet, hogy a fal már nem létezik, de számos más dolog viszont komoly akadályt jelent. A keletiek kevesebbet keresnek, bár több munkaórában dolgoznak, és hamarabb halnak meg. Más újságot olvasnak, más pártokra szavaznak, másmilyen ételeket szeretnek, és más filmeket néznek, mint a nyugatiak.
„Még mindig nagy a különbség a keleten és nyugaton tapasztalható életszínvonal, jólét között, és a nők is a gazdagabbakkal igyekeznek összeházasodni” – mondta Harald Michel, az Alkalmazott Demográfia Intézetének igazgatója. „Ezért van annyi házasság kelet-berlini férfiak és lengyel, ukrán és magyar nők között. Gyakorlatilag nem születik házasság kelet-berlini férfi és nyugat-berlini nő között.”
Ami azt illeti, szinte nincs is keleti-nyugati esküvő. 1990 és 2000 között a 161 280 Berlinben kötött esküvőből csak 4 366 esetben, azaz 2,7 százalékban szerepelt nyugati és keleti lakcím egyszerre. „Az erre vonatkozó számadatok sohasem voltak nagyok, de az 1995-ös 3,4 százalékos csúcs óta a számok csak csökkentek” – nyilatkozta a statisztikai hivatal egyik munkatársa.
Németországot a fal ledöntése után 11 hónappal egyesítették újra, de az országot továbbra is gyötörték a gazdasági és szociális utóhatások. A keletiek sokszor arrogáns okoskodóknak tartják a nyugatiakat, akik azért özönlenek át a határon, hogy bolondot csináljanak belőlük, sarlatánok, akik azért vásárolják meg, majd zárják be a keleti cégeket, hogy lehetetlenné tegyék a versenyt. A nyugatiak ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a keletiek lusta, valóságtól elrugaszkodott élősködők, akik reménytelen helyzetbe hozták a valaha virágzó gazdaságukat.
