2004. október. 25. 10:14 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Iszlám szélsőségesek lokálokra támadtak Jakartában

Egy szélsőséges indonéz iszlám szervezet mintegy 300, baseball-ütőkkel, bambuszrudakkal felfegyverzett aktivistája Jakarta mulatónegyedében megtámadott több éjszakai szórakozóhelyet.

Célpontjaik a külföldiek körében népszerű, alkoholt is forgalmazó éttermek, kávézók, éjszakai bárok voltak. Az Iszlám Védelmezőinek Frontja (FPI) követeli, hogy ezek a vendéglátóipari egységek az október közepén kezdődött muzulmán böjti hónap idején hagyjanak fel szeszes italok árusításával. Külföldiek nem tartózkodtak a létesítményekben a támadások idején. Az iszlám védői ablakokat, ajtókat zúztak be, kocsikat törtek össze, majd közelharcba bocsátkoztak az őket lecsendesíteni igyekvő helyi lakosokkal. Feloszlatásukra az indonéz hatóságok több ezer rendőrt vezényeltek ki, de senkit nem vettek őrizetbe.



Allawi Usman, az FPI vezetője bejelentette: több száz híve ezen a héten "átfésüli" Jakarta szórakozóhelyeit. Susilo Bambang Yudhoyono, nemrég megválasztott új indonéz elnök nagyobb rendet, szigorúbb törvényességet ígért, de egyelőre tehetetlennek tűnik a szélsőségesekkel szemben.



Washington jakartai nagykövetsége figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék az éjszakai szórakozóhelyeket, tartózkodjanak a nyilvános evéstől-ivástól és dohányzástól.

(MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.