2004. augusztus. 19. 11:56 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Titkos kormánydokumentumok a szemétben

Nagy mennyiségű titkosított kormánydokumentumra bukkantak a hatóságok Kína déli részén egy nyilvános hulladékpapír-feldolgozóban - közölte csütörtökön egy kínai helyi lap.

A nagyszámú iratra egy múlt havi razzia során bukkantak a rendőrség, illetve a kereskedelmi és titkosszolgálati hivatalok emberei Hajkouban (Haikou). A titkosított anyagokra igen kényes hivatalok körében nagy riadalmat keltett a nyilvános helyről előkerült irathalmaz. Sajtóértesülések szerint a dokumentumok ugyanabból a hivatalból származnak, megnevezni azonban nem kívánták az érintett szervet. Az azonban napfényre került, hogy a hulladékpapír-feldolgozóban talált 97 irat közül több mint húsz titkosított anyag volt.



Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy egyes kormányhivatalok meglehetősen lazán kezelik a titkosított anyagokra vonatkozó előírásokat: gyakran egyszerűen a szemétbe dobnak rendőrségi, hivatali vagy akár pártdokumentumokat.



A kommunista párt vezetősége régóta szigorúan tartja kézben még a nyilvános információáramlást is, a hivatalos iratoknak pedig csak a belső felhasználása engedélyezett. A rugalmasan értelmezett államtitoktörvényeket gyakran használják fel olyan állampolgárok bebörtönzésére, akik bizalmasnak tartott információkat, sokszor csupán újságcikkeket adnak ki külföldi tartózkodásuk során vagy az internet útján.



(MTI)
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.