2004. augusztus. 09. 08:33 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

A hatalomátadás után is kínoztak Irakban foglyokat

Amerikai katonák parancsot kaptak, hogy ne akadályozzák iraki foglyok kínzását – állítja egy amerikai lap.

A The Oregonian jelentése szerint az iraki belügyminisztérium egyik felső emeletén őrködő gárdista fedezte fel távcsövével június 29-én, amint bekötött szemű foglyot ver egy börtönőr a minisztérium udvarán. Erősítést kért, majd az Oregoni Nemzeti Gárda katonái behatoltak az udvarba, ahol több tucat foglyot találtak siralmas állapotban. A foglyok elmondták, hogy verték őket, három napja éheznek és szomjaznak – írja az MTI.



Egy közeli épületben további foglyokat, valamint kínzóeszközöknek látszó tárgyakat találtak. A katonák lefegyverezték a börtönőröket, levették a béklyót a foglyok kezéről és elsősegélyben részesítették őket. A rangidős tiszt, Daniel Hendickson alezredes rádión utasítást kért. Felettesétől azt a parancsot kapta, hogy adják vissza a foglyokat fogva tartóiknak és azonnal vonuljanak vissza.



Az Oregon állambeli demokrata párti Ron Wyden szenátor Donald Rumsfeld védelmi miniszterhez fordult, mert a lap szerint az Oregoni Nemzeti Gárda katonái szemtanúi voltak, az iraki foglyok bántalmazásának. A védelmi minisztérium szóvivője nem kívánta az értesülést kommentálni, mondván, hogy a Pentagon vezetői még nem látták a levelet. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.