2004. július. 15. 12:16
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Hanyagság miatt tűnnek el hivatalokból a műalkotások
Ausztriában meghaladhatja a 2200-at, de Franciaországban a 12 500-at azoknak a műalkotásoknak a száma, amelyek politikusok és hivatalnokok irodáiból tűntek el az utóbbi években, de nem betörés vagy tolvajlás, hanem feledékenység miatt.
A Kurier című bécsi napilap szerint Franciaországban már különbizottságot hoztak létre azoknak a festményeknek, szobroknak, plasztikáknak, értékesebb dísztárgyaknak a felkutatására, amelyek hivatalukból távozó politikusok, illetve főhivatalnokok irodáiból tűntek el. Szinte összeszámolhatatlan, hogy hány különböző rangú politikus és főhivatalnok hány műalkotást kapott "kölcsönbe" hivatala ideiglenes díszítéséhez, s abból mennyi került vissza a kölcsönadóhoz.
Nem a politikusok hibája?
Franciaországban állami gyűjteményekből is kölcsönöznek műalkotásokat ilyen célokra. Jean-Pierre Bady, a francia különbizottság szóvivője úgy véli, hogy az állami gyűjteményekből hivatali célokra a 30-as évek óta kikölcsönzött műtárgyak közül közel 13 százalék tűnt el. A szakértő szerint nem a politikusok és hivatalnokok felelőtlensége, sokkal inkább a műalkotások sorsával foglalkozó hatóságok hanyagsága okolható a nem ritkán értékes festmények, szobrok eltűntéért.
Ausztriában a - protokolláris célokra vásárolt műalkotások nyilvántartásával foglalkozó - szövetségi Arthoteka szerint nincs esélyük a műkincstolvajoknak, náluk ugyanis az intézmény állítása szerint egyetlen kép sem tűnt el.
Nemzetközileg elismert alkotók munkái is eltűnnek
A Kurier című napilap szerint a II. világháború óta 26 ezer műalkotást - közöttük nemzetközileg is elismert osztrák festők munkáit - vásárolták meg olyan céllal, hogy azokkal közhivatalokat és irodákat díszítenek. A lap azonban a Format című heti magazinra hivatkozva, az Athoteka állításával ellentétben azt írta, hogy már két évvel ezelőtt 2200-ra becsülték az e gyűjteményből hiányzó alkotások számát, s ezek közül sok magánháztartásokban tűnt el.