Litvániában az európai parlamenti választáson az előzetes végeredmény szerint a szavazatok 31,5 százalékát a Munka Párt kapta, és 4 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A balti államnak 13 képviselői helye van.
A második helyen 14,5 százalékkal a kormányzó Litván Szociáldemokrata Párt végzett, két mandátuma van. A harmadik helyre a Haza Szövetsége (Litván Konzervatívok) került, a voksok 11,8 százalékával, ugyancsak két képviselőt küldhetnek. A negyedik helyen a Liberális és Centrumszövetség (LCS) végzett a szavazatok tíz százalékával, ami két képviselői helyet jelent. Az ötödik a Paraszt és Új Demokrácia Szövetség lett, rájuk a szavazók 7,8 százaléka voksolt, egy képviselőjük lehet ott az Európai Parlamentben. A hatodik helyre a Litván Demokrata Párt (LDP) került, a voksok 6,7 százalékával, ez egy képviselői helyhez elegendő.
A választásokon a szavazásra jogosultak 48,2 százaléka vett részt.
Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.