2004. február. 25. 18:45
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Németország: Stoiber lemondásra szólítja fel Schrödert
Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a keresztényszociális unió (CSU) elnöke szerint Németország „nem érdemli meg, hogy ilyen emberek kormányozzák”.
Stoiber, a kancellár 2002. évi kihívója szerint "Schröder reformpolitikája megbukott, Schröder megbukott." Szerinte nem a pártelnöki posztot kellett volna leadnia, hanem a kancellári székből kellett volna felállnia.
Schröder a hónap elején jelentette be, hogy megválik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki posztjától, s utódjának Franz Münteferinget, az SPD parlamenti frakciójának vezetőjét javasolta. A személyi változást márciusban pártkongresszusnak kell szentesítenie.
A bajor miniszterelnök arra szólított fel, hogy az idei németországi választásokon mutassanak "piros lapot" a kormányzó szociáldemokratáknak és környezetvédőknek. Az idén összesen 14 alkalommal választanak az idén Németországban tartományi és még alacsonyabb szinten, illetve júniusban itt is megrendezik az európai parlamenti választásokat. (MTI)