2004. január. 06. 19:11 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Szír-török közeledés: jószomszédok

Szíria és Törökország nem nézi jó szemmel a kurd függetlenségi törekvéseket. Nem holmi vakáció iránti vágy, hanem a reálpolitika mozgatta Bassár el-Aszad szíriai elnököt, amikor a héten látogatást tett a szomszédos Törökországba.

Aszad egyrészt Irak miatt utazott Ankarába. Pontosabban az iraki kurdok miatt, akik azt szeretnék elérni, hogy Irakban föderális rendszer garantálja 1991 óta létező autonómiájukat – elképzelésüket Irak amerikai főadminisztrátora, Paul Bremer is lelkesen támogatja. Miközben Törökország fél attól, hogy az iraki kurdok autonómiája a Törökországban élő kurdok függetlenségi törekvéseire is ösztönzően hat, a szír elnök geopolitikai félelmekbe csomagolva, a közel-keleti stabilitásra hivatkozva utasítja el a kurd törekvéseket, mondván, „ha Irak nem egységes, akkor sem Irakban, sem az országunkban nem lesz stabilitás”.

Szíriát és Törökországot azért izgatja olyannyira Irak esetleges föderális államberendezkedése, mert tartanak attól, hogy a szövetségi rendszer lenne az első lépés egy független kurd állam létrejöttének irányában. Ankara és Damaszkusz szerint a független kurd állam létrejötte megerősítené a Szíriában és Törökországban élő erős kurd kisebbség szeparatista táborát, akik így a független kurd államhoz való csatlakoznásért harcolnának. (Becslések szerint 26 millió kurd él a világon, közülük minden második Törökországban, ahol a lakosság egyötödét teszik ki.)

Az iraki al-Rafidajn napilap Aszad ankarai látogatása kapcsán emlékeztetett az iraki kurdok követelésére is, hogy Kirkuk városát “csatolják” az autonómiát élvező észak-iraki területekhez, noha az ankarai vezetés retteg attól, hogy a háború utáni zűrzavarban esetleg ebben a városban épül ki a kurd állam központja. Az olajban gazdag területen lévő Moszul kurd kézre kerülése miatt – amit Kirkuk városához hasonlóan a britek 1926-ban engedték át a kialakuló iraki államnak – ugyancsak aggódnak a törökök, s vitatják annak kurd “identitását”, ahogy ezt a többi észak-iraki település esetében teszik.
Hirdetés