2003. december. 12. 12:57 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Megállapodás született az európai védelmi politikáról

Nagy-Britannia, Franciaország és Németország közös tervezetének a célja, hogy felszámolja a NATO és az EU viszonyáról szóló, az Egyesült Államokkal hét hónapja folytatott vitát.

Az Európai Unió tagországainak vezetői lényegében megállapodtak arról a kérdésről, hogy az unió csak a NATO-val, vagy nélküle is képes legyen önálló hadműveletek lebonyolítására – tudatták pénteken brüsszeli diplomáciai források. Washington következetesen ellenzi az unió önálló katonai főhadiszállásának a létesítését célzó terveket, mert azokat az észak-atlanti szövetség egységére nézve komoly veszélynek tartja. A csütörtökön született kompromisszum értelmében az uniónak nem lesz önálló katonai szervezete, de egy hadműveleti tervező kirendeltséget létesít a NATO mons-i főhadiszállásán, ahonnan a szövetség segítségével saját európai műveleteit irányítja. Megnövelik továbbá az unió most is létező, de egyelőre csak elvi kérdésekkel foglalkozó vezérkarát, cserébe azonban az EU illetékes szerveinél is lesznek NATO-tisztek.



A három ország által csütörtök éjszaka ismertetett elképzeléseket a NATO üdvözölte, George Robertson, a szövetség főtitkára a NATO és az EU számára egyaránt kedvező ügyletnek nevezte a kezdeményezést. Az EU a kollektív védelem megvalósításáról ugyancsak közeli már a megegyezés. A leendő első európai alkotmány rendelkezne arról, hogy bármelyik tagállam megtámadása esetén a többiek kötelessége lesz a bajba jutott segítségére sietni. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.