2003. november. 25. 10:29 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll

Az ideiglenes államfő pénzügyi segítséget kíván kérni a nemzetközi közösségtől, s emellett radikális intézkedések bevezetését szorgalmazza.

Grúzia a gazdasági összeomlás szélén áll - jelentette ki Nino Burdzsanadze, a kaukázusi köztársaság ideiglenes államfője kedden. Burdzsanadze az elnöki hivatal munkatársai előtt elmondta, hogy pénzügyi segítséget kíván kérni a nemzetközi közösségtől, mivel az ország gazdasági helyzete sokkal súlyosabb, mint azt sokan gondolták. Kijelentette: a gazdaság állapotának további romlását elkerülendő több radikális intézkedés bevezetésére lesz szükség.



Grúzia gazdasági helyzete már tíz éve válságban van, külföldi adósságának összege eléri az 1,75 milliárd dollárt. A Nemzetközi Valutaalap megtagadta, hogy pénzt folyósítson Tbiliszinek, ameddig Eduard Sevardnadze korrupcióval összefonódott kormánya van hatalmon.



Eközben a grúz legfelsőbb bíróság kedden érvénytelennek nyilvánította a november 2-án tartott parlamenti választások eredményét. A legfelsőbb bírói testület szóvivője szerint a határozat végleges, fellebbezésnek nincs helye. A megválasztott parlament az új választásokig marad hivatalában. A választások időpontjáról várhatóan kedden születik döntés. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.