2003. november. 17. 08:41 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

A radikálisok sikerét hozta a szerbiai elnökválasztás

A választást felügyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) nevű szervezet adatai szerint a részvételi arány 12 százalékkal elmaradt az érvényességhez szükséges 50 százalékos küszöbtől.

A hat jelölt közül Tomiszlav Nikolics a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg, míg a kormányzó pártszövetség, a DOS jelöltjére, Dragoljub Micsunovicsra a polgárok mindössze 35 százaléka adta voksát. Az Új Szerbia nevű párt jelöltje, Velimir Ilics 9,5 százalékot szerzett, a többi három jelöltre összehasonlíthatatlanul kevesebben szavaztak.



Az újbóli fiaskó és Nikolics nem várt sikere alighanem egyik legnagyobb kudarca a hároméves szerbiai demokráciának. Közvélemény-kutatások rendre Micsunovics győzelmét jelezték előre, s noha arra is figyelmeztettek, hogy a radikálisok mindig a vártnál nagyobb számban szavaznak, Nikolics győzelmére senki sem számított.



A kudarc hatalmi vákuumot teremt: az országnak nem lesz sem parlamentje, sem elnöke. Nincs kinek kiírnia az újabb, negyedik elnökválasztást, a kormánynak pedig rendeletekkel kell majd kormányoznia az országot egészen addig, amíg nem alakul meg a december 28-ai előre hozott parlamenti választáson megválasztott új törvényhozás. Az újabb elnökválasztást az új parlamenti elnök írhatja ki, miután átvette a köztársasági elnöki teendők ellátását. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.