Továbbra is azt gondoljuk, hogy meglehetősen buta – noha ezt nem kellene szóvá tennünk, és általában nem is tesszük – fogalmazott az iraki háború befejezetté nyilvánítása óta népszerűségéből sokat vesztő George Bush elnökről Michael Kinsley, a CNN Crossfire című talk show-jának egykori moderátora. Nála is keményebb hangot ütött meg az elismert liberális szerző, Jonathan Chalt, amikor a The New Republic című hetilapban ezt írta: „Gyűlölöm George Busht. Gyűlölöm, ahogyan megy, gyűlölöm, ahogyan beszél, és úgy vélem, ha megismerhetném őt, még jobban gyűlölném.” A New Yorker egy pimasz karikatúrával üzent az elnöknek: a képen a cowboyként ábrázolt Bush halottakkal teli völgyön halad át lovával – szemellenző azonban nem a lovon, hanem lovasán van.
Bush szellemi képességeinek, stílusának, személyének újbóli támadása váratlan fejleménye az elmúlt hónapoknak. A 2001-es New Yorkot és Washingtont ért terrortámadások óta egészen idén nyárig Bush népszerűsége töretlen volt, és úgy tűnt, a legutóbbi választásokon vitatott körülmények közt győzedelmeskedő republikánus jelölt a jövő évi elnökválasztáson jóval könnyebben veszi a következő akadályt. Az amerikai elnököt az elmúlt két évben alig érte belső kritika: kevesen merték ugyanis megkockáztatni, hogy az Egyesült Államok fejeként a globális terrorizmus-ellenes hadjáratot vezető Bush támadása miatt hazaárulónak titulálják őket.
Ezek az idők azonban elmúltak, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint már 50 százalékos támogatottságot sem élvező Bush egyszerre több fronton is védekező pozícióba szorult. Nehezen tud elszámolni azzal, hogy sem az al-Kaida és a Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök közti kapcsolatot, sem pedig az iraki vegyi és biológiai fegyverek létezését nem sikerült kézzelfogható bizonyítékokkal alátámasztani. Egy közelmúltban megjelent Gallup-felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka véli úgy, hogy a háború előtt tudatosan tévesztették meg a közvéleményt. Gondot okoznak a hivatalban lévő elnöknek a növekvő háborús veszteségek (az Irakban elesett 353 amerikai katona közül 214-en a háború végének bejelentése után haltak meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a kétezret), az Egyesült Államok komolyabb támogatók nélkül maradása a válságövezetben, valamint a háborúra és a helyreállításra költött dollármilliárdok, amelyeket az amerikai közvélemény egyre inkább ablakon kidobott pénznek vél.
Az elnök legádázabb támadói természetesen politikai ellenfelei. Az október utolsó vasárnapján, Detroitban tartott tévés vitán az ellenzéki demokraták elnökjelöltségére pályázó politikusok éles támadást intéztek Bush ellen. Szerintük az elnök az iraki háború megindítása érdekében félrevezette az ország lakosságát, pillanatnyilag pedig teljesen tanácstalan, hogyan lépjen ki az egyre kezelhetetlenebb iraki válságból. A demokrata jelöltek egy része mindezt teljes következetlenséggel teszi: Joseph Liebermann connecticuti szenátor (aki tavaly ősszel maga is megszavazta azt a kongresszusi törvényt, amely felhatalmazta az elnököt az iraki háború megindítására) például azt hánytorgatta fel Wesley Clark nyugalmazott tábornoknak, a NATO európai erői volt főparancsnokának, hogy az „legalább hatféleképpen” nyilatkozott az iraki beavatkozásról.
A médián és a politikai ellenfeleken kívül (minden bizonnyal ezek sűrűsödő támadásainak hatására) az amerikai társadalom is egyre inkább elfordul a korábban nemzetmentőként tisztelt Bushtól. Október utolsó hétvégéjén, a terrorizmus elleni harc jegyében kidolgozott, emberi jogi szervezetek szerint a szabadságjogokat súlyosan megnyirbáló „Hazafi Törvény” elfogadásának második évfordulóján régóta nem látott méretű tüntetésen több tízezer ember mondott nemet Washingtonban Bush külpolitikájára. Egyre több szervezet emlegeti fel – embereik millióit sokkolva – a vietnami kudarcot; a hétvégi tüntetéseket szervező ANSWER egyik vezetője szerint „Irak még nem Vietnam, de hamarosan azzá válhat”, ha az Egyesült Államok nem vonja ki erőit minél hamarabb a közel-keleti országból.
A Fehér Ház a médiát teszi felelőssé a közhangulat számára kedvezőtlen alakulása miatt, ezért a közelmúltban változtatott a sajtóval való viszonyán. Az amerikai lakosságot „sérült és halott katonákkal sokkoló”, „csupán a negatívumokról beszámoló” médiumok állandó ostorozása mellett Bush nyilatkozási tilalmat vezetett be. Újabban a nagy nemzeti televíziós csatornák és lapok helyett csupán kisebb, helyi tévéknek ad exkluzív, alákérdezős interjúkat, illetve az országot járva roadshow-kon próbálja „közvetlenül a népnek” elmondani az „igazságot” Irakról. Tilalom alá kerültek a sérült katonákkal felügyelet nélkül készített interjúk is, a Busht módszeresen piszkáló riportereket pedig rágalmazó hadjáratokkal próbálják elhallgattatni (az amerikai csapatok csökkenő harci moráljáról tudósító ABC-s Jeffrey Kofmant a Fehér Ház szócsöveként ismert, saját internetes híroldalt működtető Matt Drudge egyszerűen lemelegezte és lekanadaizta).
Az amerikai elnök igyekezete azonban egyelőre inkább tűzoltás, mint megoldás a problémákra. Politikai elemzők szerint ameddig Irakban továbbra is naponta átlagosan csaknem két amerikai katona hal meg (Vietnamban napi tíz volt az átlag), addig a demokrata ellenfelénél jóval vastagabb kampánybukszával bíró Bush sokáig simának tűnő újraválasztása egyre inkább megkérdőjeleződik. A demokraták, köszönhetően a Bush iránti gyűlöletüknek, visszataláltak liberális gyökereikhez – írja a Los Angeles Times vezércikkében Jacob Heilbrunn. S bár a jövő évi választásokig sok idő van – elemzők szerint addig a munkanélküliségi rátán is javítani lehet, vagy akár egy senki által nem kívánt, újabb Egyesült Államok elleni terrortámadás is megszilárdíthatja a válsághelyzetekben erős központi irányítást igénylő társadalomban George Bush helyzetét -, ha a demokraták az utóbbi időben tapasztalt dinamizmussal vetik magukat a kampányba, a „Mindegy, hogy kit, csak ne Busht!”-szlogennel akár győzelemre is vezethetik jelöltjüket.