A 74 éves Lauterbur, az urbanai Illinois Egyetem oktatója fedezte fel, hogy kétdimenziós kép nyerhető a mágneses mezőben előidézett ingadozásokkal. E felfedezés kulcsfontosságú volt a mágneses rezonancia elvét hasznosító tomográfia (az MRI-technika) alkalmazásához. A 70 esztendős Mansfield, a brit Nottinghami Egyetem oktatója kimutatta, hogy az emberi test által a mágneses mező hatására kibocsátott jelzések matematikailag elemezhetők, s ezzel lehetővé tette a hasznos képalkotó technika kifejlesztését.
Az MRI-eljárás lehetővé teszi a műtét nélküli pontos képalkotást az ember belső szerveiről. Különösen értékes ez az eljárás abban a tekintetben, hogy az agyról és a gerincvelőről is részletes képeket lehet alkotni vele. Fontos szerepe van mind a diagnózis felállításában, mind a gyógyítás szakaszában, mind pedig a gyógyulás utáni kontrollvizsgálatokban. Évente több mint 60 millió MRI-vizsgálatot végeznek világszerte. Az MRI-technikának az a lényege, hogy "apró rádióadókká" alakítják a testszövetekben levő hidrogénatomokat (ilyenek bőségesen vannak, hiszen a testtömeg zömét kitevő víz alkotóelemei), s ezen atomok nyomon követésével a tomográf meg tudja rajzolni a belső szervek képét.
A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díj eddigi kitüntetettjei között több magyar származású tudós is volt; többek között Bárány Róbert (1876-1936), aki Svédországban élt, és 1914-ben jutalmazták a díjjal a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) részesült a kitüntetésben a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért. Ő az egyetlen magyar, aki itthoni kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy) (1899-1972) a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért 1961-ben kapott Nobel-díjat. (MTI)