2003. szeptember. 22. 08:51 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Végleg befejezte küldetését a Galileo űrszonda

Tizennégy évnyi - páratlanul sikeres - működését befejezve vasárnap este a Jupiter légkörébe lépett és elégett az amerikai Galileo űrszonda. A Galileót 1989 októberében az Atlantis űrrepülőgépről indították útjára, s hat éves vándorlás után érte el a Jupitert.

Többszöri hosszabbítás után vasárnap este végleg befejezte hosszú és páratlanul sikeresnek bizonyult kutatását a Jupiter térségében a Galileo amerikai űrszonda, és az óriásbolygó sűrű atmoszférájába lépve elégett.
A Galileót 1989 októberében az Atlantis űrrepülőgépről indították útjára, s hat éves vándorlás után érte el a Jupitert. Útja során összesen 4,6 milliárd kilométernyi távolságot tett meg a világűrben, eközben rendkívüli fényképfelvételeket készített. A Galileo volt az első, ember alkotta szerkezet, amely aszteroidát - a Gasprát - fotózott közelről. Az Ida aszteroidáról készített fényképek pedig igazolták a csillagászok korábbi feltevését, hogy a kisbolygóknak is lehet holdjuk.
1994 nyarán a Galileo a darabjaira szakadt Shoemaker-Levy 9 üstökös maradványait is lefényképezte, amint azok becsapódtak a Jupiterbe. A Galileo küldetését eredményes működése miatt többször is meghosszabbították, az eredetileg tervezett tíz alkalom helyett harmincnégyszer kerülte meg a Jupitert.
A programot évek múlva a NASA egy újabb, még nagyobb szabású küldetéssel kívánja folytatni. A Jupiter Icy Moons Orbiter szonda Jupiter három jeges holdját veszi majd célba. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.