2003. augusztus. 26. 19:22 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

ENSZ: csendes gyászmenet a bagdadi merénylet áldozataiért

Csendes gyászmenetet tartottak kedden New Yorkban a világszervezet székhelyén és Genfben az ENSZ európai irodái előtt Sergio Vieira de Mello az ENSZ-főtitkár iraki megbízottja, az ENSZ emberi jogi főbiztosa és kilenc kollégája emlékére, akik mindannyian a bagdadi ENSZ-központ ellen augusztus 19-én elkövetett terrorakcióban vesztették életüket.

A New York-i ENSZ-palota előtti szökőkút körül vonuló menetben mindenféle hivatali hierarchiát mellőzve, beosztottjai között menetelt Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. A főtitkár semmiféle beszédet nem mondott, és nem volt hajlandó válaszolni az őt faggató újságírók kérdéseire sem. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely éppen a konfliktusövezetekben dolgozó alkalmazottak védelmével kapcsolatos határozat tervezetről folytatott vitát, a megemlékező menet idejére felfüggesztette ülését, hogy a résztvevők jelen lehessenek a csendes megemlékezésen.
A genfi gyászmenetben a résztvevők csendben, lehajtott fejjel, kezükben fehér rózsákkal, egymás átkarolva vonultak végig az ENSZ európai irodáinak épületegyüttese előtt. Közülük többen, a merényletben életüket vesztett kollégáik nevét írták a kezükben tartott fekete szegélyű táblákra. A menetben több más, ismert személyiséggel együtt ott volt Ruud Lubbers az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, illetve Bertrand Ramcsaran, de Mello korábbi helyettese, az ENSZ emberi jogi főbiztosának posztján, aki Sergio Vieira de Mello eredetileg néhány hónaposra tervezett iraki megbízatásának idejére vette át a főbiztosság vezetését.
Az 55 éves korában elhunyt Sergio Vieira de Mellot a hétvégén szülővárosában Rio de Janeiróban ravatalozták fel, ahol édesanyja jelenlétében 24 órás virrasztást tartottak, az elhunyt diplomata emléke előtt lerótta kegyeletét egyebek között Kofi Annan ENSZ főtitkár is. De Mello holttestét hétfőn szállították át Genfbe, és csütörtökön szűk családi körben helyezik majd örök nyugalomra a városi temetőben. Ugyanezen a napon az ENSZ nyilvános szertartást is tervez azt elhunyt diplomata emlékére, majd pénteken hasonló emlékünnepséget tartanak a többi meggyilkolt ENSZ-alkalmazott tiszteletére is. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.