2003. július. 23. 08:35 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Megölték Szaddám Huszein fiait

Az amerikai hadsereg hivatalosan is megerősítette, hogy egy Moszulban folytatott tűzpárbaj során megölték Szaddám Huszein volt iraki elnök fiait, Udajt és Kuszajt. Bush és Blair üdvözölte a diktátor fiainak halálhírét. Bagdadban örömünnep tört ki a hír hallatán.

Ricardo Sanchez tábornok, a koalíciós szárazföldi erők főparancsnoka közölte: most már bizonyosak abban, hogy a volt iraki elnök két fia életét vesztette a tűzpárbajban. Az amerikai erők különféle módszereket használtak a tűzharcban megölt áldozatok azonosítására - tette hozzá a tábornok, utalva arra is: a holttestek olyan állapotban voltak, ami lehetővé tette a két Szaddám-fiú azonosítását. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy DNS-vizsgálatot nem folytatják le, ami azonban egy hetet is igénybe vehet. A holttesteket a bagdadi nemzetközi repülőtéren berendezett amerikai bázisra szállították.
A francia Le Figaro napilap szerint az akció után négy holttestet hoztak ki a ház romjai alól, és a szénné égett testek egyike Kuszaj 14 éves fia volt. A BBC ugyanakkor csak arról számol be, hogy a diktátor fiain kívül két másik személy is meghalt a támadásban, s egyikük talán Kuszaj vagy Udaj tinédzserkorú gyermeke, míg a másik személy egy testőr.
Paul Bremer, az iraki amerikai közigazgatás vezetője szerint a két Szaddám-fiú halála jó hír az iraki népnek, s rendkívül jó hír az Irakban állomásozó amerikai katonai erőknek.
George Bush rövid nyilatkozatban üdvözölte Szaddám Huszein fiainak a halálhírét. Az amerikai elnök pozitív hírnek minősítette a történteket, hangsúlyozva, hogy Udaj és Kuszaj egy brutális rezsim vezetői voltak. Bush úgy véli, haláluk további biztosítékot jelent az iraki népnek arra, hogy a megbuktatott rezsim végérvényesen távozott a hatalomból, s többé nem térhet vissza.
Tony Blair szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök fiainak halála "nagy nap" az új Irak számára. A brit kormányfő úgy véli, Szaddám Huszein "ördögi" fiai annak a rezsimnek voltak a vezető személyiségei, amely fegyverprogramjai révén veszélyt jelentetett a világra, másrészt ártatlan irakiak megkínzásáért és meggyilkolásáért is felelős volt.
Az észak-iraki Moszulban végrehajtott kedd délelőtti ostrom igen heves volt, s több mint négy órán át tartott. A ház elleni támadásban mintegy 200 amerikai katona vett részt, a 101. légi szállítású hadosztály katonái. Előzőleg az amerikai hadsereg megbízható hírszerzői értesülésekkel rendelkezett arról, hogy Szaddám Huszein két fia egyaránt a városban és a szóban forgó házban tartózkodik, s ezt követően határozták el a támadást.
Az iraki fővárosban örömünnep tört ki a hír hallatán. Kedden sötétedés után Bagdadban fegyverropogás hallattszott, az égen pedig nyomon követhetők voltak a többnyire Kalasnyikov géppisztolyból a levegőbe leadott sorozatok. Washingtonban általános a vélekedés: hosszú idő óta a diktátor fiainak halála az első kedvező esemény a Bush-kormány számára, amely egyre több nehézséggel találta szembe magát a háború utáni iraki rendezés során.
Szaddám Huszein két fia nem örvendett nagy népszerűségnek az iraki nép körében, mindkettő hírhedt volt kegyetlenkedéseiről. Az idősebb fiú, Udaj a Fidáíjín Szaddám milícia megalapítója, míg a kisebbik, Kuszaj a korábbi biztonsági szolgálat vezetője volt. Udajnak a hírek szerint nagyon megrendült az egészsége annak a merényletnek a következtében, amelyet évekkel ezelőtt követtek el ellene. Előzőleg az amerikai hatóságok 15-15 millió dollárt ígértek annak, aki segít a két Szaddám fiú kézre kerítésében, míg Szaddám Huszein nyomravezetőjének 25 millió dollárt ígértek.
Iraki támadások amerikai katonák ellen
Szerdán két amerikai katona életét vesztette és legalább nyolc megsebesült Irakban két különböző támadásban. Az egyik katona azért vesztette életét az Irak északi részén lévő Moszulban, mert aknára futott és felrobbant a katonai jármű, amelyen társaival együtt tartózkodott. Az incidens során hat katona megsebesült. A másik katona a Bagdadtól nyugatra lévő Ramádi közelében halt meg, amikor támadás érte a konvojt, amelyhez tartozott. Ebben az incidensben két katona sebesült meg. (MTI)
Hirdetés