2003. május. 23. 08:42 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Ezernél is több áldozata van az algériai földrengésnek

Csütörtök esti jelentések szerint az ezret is meghaladja az algériai földrengés halálos áldozatainak száma. Abdelaziz Buteflika három napos nemzeti gyászt rendelt el az országban és külföldre tervezett látogatásait is lemondta. Erős földrengés volt péntek hajnalban Kazahsztán déli részén is.

Az AP amerikai hírügynökség algériai hivatalos adatokra hivatkozó jelentése szerint eddig legalább 1092 halottja van az országban szerda este pusztító földrengésnek. A sérültek száma megközelíti a hétezret, tízezren pedig hajláktalanná váltak.
Algírban 57 épület omlott össze, a telefonhálózat nem működik, a főváros kórházai pedig annyira zsúfoltak, hogy a sebesülteket az utcákon is ápolják. Az Algír mellett leginkább sújtott Bumerdesz tartomány körzetében számos város romba dőlt. A főváros keleti részén az ivóvizet szállító vezeték eltörött, a hatóságok ezért járványra számítanak - írja a Figaro francia lap.
Az Algériában élő mintegy félszáz magyar állampolgárnak nem esett bántódása a szerda esti földrengés következtében - közölte Tóth Tamás külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel, miután az algériai diplomáciai képviselet tájékoztatta a külügyminisztériumot.
A Nemzetközi Vöröskereszten kívül eddig Franciaország és Németország jelentette be, hogy kutyákkal és orvosi felszereléssel ellátott mentőcsoportot indít a katasztrófa sújtotta övezetbe. Az Európai Unió tanulmányozza egy közös európai mentőakció megszervezésének a lehetőségét, de az algériai hatóságok eddig nem kértek nemzetközi támogatást.
A két évtized óta Algériát ért legsúlyosabb földrengésnek közel 200 kisebb utórengése volt. A rengést észlelték Spanyolország földközi-tengeri partszakaszán is. Az amerikai geológiai szolgálat adatai szerint a földmozgás epicentruma Algírtól 70 kilométerre keletre volt.
Földrengés Kazahsztánban
Erős földrengés volt péntek hajnalban Kazahsztán déli részén is. Az eddig ismert adatok szerint két ember halálát követelő, Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földmozgás epicentruma Kazahsztán legnagyobb városától, Almatitól mintegy 300 kilométerre nyugatra, igen ritkán lakott területen volt. A rengés központjában két ház összeomlott. A földrengés érezhető volt Almatiban is, károk azonban a városban nem keletkeztek. Ugyancsak érezték a földmozgást a szomszédos Kirgizisztán fővárosában, Biskekben is, de személyi sérülés, vagy anyagi kár ott sem keletkezett. (MTI)
Hirdetés