2003. március. 26. 16:48
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
A Taszáron kiképzett irakiak Umm Kaszr közelében várakoznak
A dél-iraki kikötőváros, Umm Kaszr közelében, egy hajón várakozik a Taszáron kiképzett iraki önkéntesek első csoportja, hogy segédkezzen az ENSZ humanitárius segélyszállítmányának elosztásában.
Taszári amerikai katonai körökből származó információk szerint a magyarországi bázison kiképzett irakiak előreláthatóan csütörtöktől az ENSZ humanitárius segélyszállítmányának elosztásában segédkeznek. David Barno vezérőrnagy, a taszári kiképzést irányító parancsnok a bázisra meghívott újságíróknak nem nyilatkozott arról, hogy pontosan hányan tartózkodnak a dél-iraki kikötőváros közelében a taszári önkéntesek közül. Barno azt sem közölte, a mostani csoport tagjai mikor hagyják el a bázist, hol és milyen segítséget nyújtanak majd a koalíciós erőknek.
Korábbi sajtóértesülések szerint jelenleg 26 iraki önkéntes tartózkodik a taszári bázison, míg az első turnusban mintegy félszázan kaptak kiképzést, részben a civil-katonai kapcsolatokban, részben a közigazgatási feladatokban való részvételre. (MTI)