Irak: versenyfutás egy új BT-határozatért, válságba kerülhet a brit kormány
A brit és amerikai kormány arra kéri az ENSZ fegyverzeti főellenőrét, hogy nyilvánítsa az Irak elleni döntő bizonyítéknak az ellenőrök által fellelt pilótanélküli repülőgépet, amellyel állítólag vegyi és biológiai hatóanyagokat lehet célba juttatni - írja a hétfői The Times. Ez biztosíthatja az új ENSZ-határozathoz a többséget, amire főleg a brit miniszterelnöknek lenne szüksége, mert a lap szerint BT-határozat hiányában válságba kerülhet Blair kormánya.
A Biztonsági Tanács rövidesen - valószínűleg a hét elején - várható szavazása előtt az Irak elleni háború ellenzői és hívei versenyt futnak a még ingadozó BT-tagok megnyeréséért. Dominique de Villepin francia külügyminiszter látogatást tesz a BT afrikai tagállamaiban, hogy megpróbálja rávenni őket annak a brit-amerikai-spanyol határozattervezetnek az elutasítására, amely március 17-i határidőt szabna Iraknak tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére, ellenkező esetre pedig háborúval fenyegetné meg az arab országot. Az Egyesült Államok is igyekszik "körüludvarolni" a három afrikai BT-tagállamot. A határozattervezet elfogadtatásához azt kellene elérnie, hogy a 15 tagállam közül legalább kilenc támogassa a javaslatot, illetve hogy az öt állandó tagállam közül egyik se éljen vétójogával. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint nagyon jó esély van kilenc vagy tíz támogató szavazat megszerzésére. A BT-ben jelenleg elnöki tisztet betöltő Németország külügyminisztere, Joschka Fischer elutasította vasárnap, hogy a BT határidőt szabjon Iraknak, és bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a fő döntéshozó ENSZ-testület el fogja vetni az ilyen értelmű brit-amerikai-spanyol javaslatot. (MTI)