Egy Európai Uniós tagállamban az állam mindenféle ellentételezés nélkül elkobzott egy tíz- vagy talán százmilliós nagyságrendű értéket egy büntetlen állampolgártól, akit semmivel sem vádolnak. Ezt az ítéletet a bíróság minden szinten megerősítette. A közvélemény közönyös, a parlamenti pártoknak ez ellen nincs semmi kifogásuk. Hallgatnak a civil szervezetek, a jogvédők, az egyházak, csak egy parlamenten kívüli párt származásilag érintett platformja hallatja rosszalló szavát.

Ez az eset, ha ezen ország politikai közösségén múlik, bármikor megismétlődhet. Törvényes alapja van. Náci mintájú jogszabályon alapul, amelynek hatályon kívül helyezését az Európai Unió nem látta és nem látja szükségesnek, az illető ország vezető pártjai és politikusai közül pedig még a legdemokratikusabbak is ragaszkodnak hozzá.

És ha ez így van, akkor mi a rossebet várunk mi az Európai Uniótól?

És hol vannak ma, akik ennek a törvényes alapnak a fennmaradását Magyarországon könnyedén elfogadták? Ellenzékben és illiberális prés alatt. És hol vannak azok, akik tiltakoztak ez ellen? Hát, ők vannak kormányon és ők szorítják az illiberális prést.

Az Európa Uniós tagállam, amelyről beszélünk, Szlovákia. A náci mintájú törvényes alapot azok a második világháború után kiadott (Csehországban is!) máig hatályos Benes-dekrétumok szolgáltatták, amelyek származási alapon bűnösnek nyilvánítottak minden németet és magyart, s elrendelték javaik elkobzását. Egy – magyar származású – szlovák állampolgárt ezen az alapon fosztottak meg szép nagy, 35 hektáros erdejétől. Annakidején az elkobzás az akkori hivatalok mulasztásából elmaradt, most ezt a hibát korrigálták. (A történet itt olvasható.)

Az 1945-ben kiadott kormányrendelet máig elkobzások hivatkozási alapjaként szolgál. A rendelet nemcsak a friss elkobzások kárvallottjait érinti a jelenben, hanem minden akkori áldozatot, illetve az örököseiket, mivel a kollektív bűnösség nyilván hetedíziglen érvényes, azokat is méltán sújtja, akiknek a világháború idején még a szüleik sem éltek. Miközben a származási alapon meg nem bélyegzettek államosított javait vissza lehetett igényelni, a náci mintájú jogszabály alapján elkobzott javakat nem lehet. Tehát nem keveseket érint a jelenbeli konfiskálás, hiszen valamennyi múltbéli elkobzás jelenidejűvé vált a Benes-dekrétumok hatályban tartása által.

A Benes-dekrétumok közül azok, amelyek témánk szempontjából relevánsak, szinte szóról szóra úgy minősítették a magyarokat és a németeket, mint Tiso fasiszta Szlovákiájának 1942-es alkotmánya a zsidókat. Milliókat fosztottak meg származási alapon állampolgárságuktól, tulajdonuktól, választó- és szinte minden egyéb joguktól. Akiket lehetett, kipateroltak az otthonukból, elüldöztek a szülőföldjükről. Ez volt a cél. A teljes etnikai tisztogatás. A végső megoldás. Eduard Benes még az Endlösung kifejezés használatától sem riadt vissza. „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végső megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz.” Nem egy esetben a kommunistákhoz átállt fasiszták hajtottak kényszermunkára faji alapon fasisztának bélyegzett antifasisztákat.

A Benes-dekrétumokat a prágai és a pozsonyi törvényhozók egyaránt érinthetetlennek és örökérvényűnek nyilvánították. Szlovákiában az erről szóló törvénytervezetet a fasiszta Szlovákia vezérét piedesztálra emelő párt indítványára szavazta meg a magyar pártok képviselőin kívül mindenki! A liberálisok is!

A dekrétumok egy része nem eshet kifogás alá, más része nincs már érvényben. A Szlovákiában maradt magyaroknak természetesen van már állampolgárságuk, választójoguk stb. De ezekkel együtt hatályban maradtak azok is, amelyek, mint látjuk, nagyon is hatályosak, és azok is, amelyek a hatályuktól függetlenül is borzalmasak.

Csehország és Szlovákia kormányai a felvételi folyamat során egyöntetűen azt hazudták, hogy a dekrétumok már jó ideje nincsenek érvényben. „Régen kialudt lángokhoz” hasonlította őket 2002-ben Mikulas Dzurinda, aki éppenséggel nem tartozott Szlovákia megveszekedett soviniszta, autoriter, illiberális kormányfői közé. Ugyanígy beszélt Milos Zeman cseh miniszterelnök is. Mindkettő esküdözött, hogy a dekrétumok alapján senkit sem érhet már joghátrány. Miközben a reprivatizációs folyamatban már érte is a joghátrány mindazokat, akiket a dekrétumok alapján fosztottak ki. Az Európai Unió tárgyalóküldöttsége és maga az Európai Bizottság pedig a békesség kedvéért úgy tett, mintha elhinné ezt a hazugságot, és nem mérlegelte, hogy a Benes-dekrétumok között nincsenek-e az EU jogrendjével ellentétesek. Szégyen reájuk!

Azoktól várjuk a gyalázatos Orbán-dekrétumok elleni hathatós védelmet, akik az azoknál még sokkal gyalázatosabb Benes-dekrétumokat is érvényben hagyták tartani – akkor, amikor a felvétel előtt az EU sokkal erősebb alkupozícióban volt?!

Most az Emberi Jogok Európai Bíróságának kellett kimondania, hogy a Benes-dekrétumokra alapozott bírósági ítélet jogsértő. A strasbourgi ítélet május 20-án született meg. Szlovákiában a parlamenten kívüli PS magyar platformján kívül mindenki hallgat, mint excrementum a fűben.

A Benes-dekrétumok országainak felvételét megelőző években Magyarország külügyminisztere a szocialista Kovács László volt, aki ahelyett, hogy a múlt sötétségét őrző dekrétumok hatálytalanítását szorgalmazta volna, ahogy rendes demokratához és antifasisztához illik, Orbán Viktort dorgálta, amiért ezt tette.

1993 után már ritkán fordult elő, hogy Orbán valamely fellépését helyeseltem, de ez volt a ritka esetek egyike. „Nagyon nehéz elgondolnom, hogy egy ország úgy legyen tagja az EU-nak, hogy az unió jogelveivel élesen szemben álló dekrétumot, jogszabályt fenntart a saját maga jogrendszerében.” Ezt idéztem Orbántól. Helyeseltem, hogy ebben a tekintetben megköveteli Brüsszeltől a tagállami szuverenitás lényeges korlátozását akárha az illető tagállam többségi nemzetének többségi akaratával szemben.