Az éghajlatváltozás korunk egyik meghatározó kihívása. Az, hogy miként kezeljük ezt a kihívást, döntő hatással lesz a jövőnkre. Elfogadhatatlan társadalmi és gazdasági következményei lesznek annak, ha nem hozzuk meg a szükséges éghajlatvédelmi intézkedéseket. Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok, futótüzek, tenger- és folyóparti áradások már napjainkban is zavarokat és nehézségeket okoznak. Az új, 2019-es „Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában” című jelentés megerősíti, hogy a globális felmelegedés következtében az Európai Unió GDP-jének akár két százaléka is elveszhet évente.

Ezek pedig csupán a számszerűsíthető hatások. Hogyan fejezhető ki számokban az, amikor valaki elveszíti az otthonát, ahol felnőtt? Mik a társadalmi-gazdasági költségei egy olyan faj – például a mézelő méh – pusztulásának, amely évmilliók alatt fejlődött ki, és alapvető fontosságú a biológiai sokféleség szempontjából?

Ha az éghajlatváltozásról van szó, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak a tétlenséget. Ezért vállal az Európai Unió globális vezető szerepet az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés terén. Mind a 28 uniós tagállam végrehajtja a 2015. évi Párizsi Megállapodást, és a tagállamok nagy többsége hajlandó vállalni, hogy 2050-ig karbonsemlegessé váljon. Finnország már 2035-re el szeretné érni ezt a célt.

A környezetbarát gazdaságra való átállás azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy ez a változás társadalmi szempontból befogadó lesz. Számos európai polgár aggódik amiatt, hogy az energiaköltségek emelkedni fognak, a jövedelmük hónap végére megmaradó része pedig ennek megfelelően csökken. Az elmúlt években mérséklődött ugyan azoknak az uniós polgároknak a száma, akik késedelmesen tudják csak rendezni közüzemi számláikat, ám ez a probléma még mindig csaknem 50 millió embert érint. Ez 50 millióval több, mint amennyit megengedhetünk.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy éghajlat-politikai stratégiánk csak akkor lehet sikeres, ha a stratégia keretében hozott intézkedések a társadalmi befogadást is szem előtt tartják. Ez azt jelenti, hogy a szociális dimenziót már a kezdetektől be kell építeni az éghajlat-politikába, nem pedig csak utólag.

Fazekas István

Az üzemanyagárak emelkedését követő közelmúltbeli franciaországi tüntetések rámutattak, hogy mennyire nehéz nemzeti szinten kialakítani az éghajlatváltozással kapcsolatos szakpolitikák megfelelő kombinációját. A dekarbonizáció költségeinek és előnyeinek egyenlő eloszlása, valamint a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokra fordított különös figyelem alapvető fontosságú a zöld gazdaságra való igazságos és demokratikus áttéréshez. Ez azt is jelenti, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeket céltudatosan az újraelosztást támogató szociálpolitikába kell visszaforgatni.

Tisztában vagyok vele, hogy a digitális átalakulás kihívásokat és lehetőségeket egyaránt teremt. Ellentétben azzal, amire a technológiai fejlődés bírálói és hívei egyaránt figyelmeztetnek minket, a munka jövője nem feltétlenül a munkalehetőségek megszűnését tartogatja. Bizonyos munkahelyek megszűnnek majd, ugyanakkor új munkahelyek is létrejönnek, számos jelenlegi munkahely pedig átalakul. Ugyanez igaz a zöld gazdaságra való átállásra is.

Az EU-ban a foglalkoztatás 2000 és 2015 között gyorsabb ütemben nőtt a környezetvédelmi ágazatban, mint általában a gazdaságban. A legtöbb zöld munkahely közepes jövedelmezésű és középfokú végzettséget igényel, ami ellensúlyozza a digitalizáció és az automatizálás által teremtett munkaerőpiaci polarizációt. Ha Európa megtartja vezető szerepét a zöld technológiák terén, a foglalkoztatási előnyök még markánsabbak lesznek.

Az ilyen jövőbe való beruházás nemcsak az innovációba és a munkahelyteremtésbe, de az emberek és készségeik fejlesztésébe való befektetést is jelent. Azt jelenti, hogy támogatást és lehetőségeket kell biztosítanunk az embereknek azáltal, hogy szociális biztonsági rendszereinket a 21. század elvárásaihoz igazítjuk. Amikor 2017-ben a svédországi Göteborgban útnak indítottuk a szociális jogok európai pillérét, az uniós polgárok felé tettünk kötelezettségvállalást. Nem hagyhatjuk, hogy bárki lemaradjon.

Az új európai készségfejlesztési program már elkezdte meghozni gyümölcsét. Az Európai Bizottság szorosan együttműködik a nemzeti kormányokkal a digitális készségekbe, a szakképzésbe és az egész életen át tartó tanulásba való befektetés terén. Az EU különböző régiói az uniós strukturális és beruházási alapok, például az Európai Szociális Alap (ESZA) révén finanszírozhatják társadalmilag befogadó, környezetbarát, előretekintő reformjaikat.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a zöld gazdaságra való áttérés területi dimenzióját. Ezért zajlanak az EU 14 régiójában kísérleti projektek a széntermelő régiók átalakításával foglalkozó platform keretében. A Bizottság arra is javaslatot tett, hogy az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból (EGAA) finanszírozható legyen a dekarbonizáció miatt a munkahelyüket elvesztett munkavállalók átképzése és aktivizálása.

A zöld gazdaságra való igazságos átállás a következő Bizottság megbízatásának egyik sarkalatos pontja lesz. Ahhoz, hogy a zöld gazdaságra való átállás politikai szempontból legitim legyen, döntő fontosságú, hogy szakpolitikáink alakítása során kellő hangsúlyt fektessünk az intézkedések emberekre gyakorolt hatásaira. Rendkívül fontos, hogy azonnal cselekedjünk.

A szerző, Marianne Thyssen a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztos.