Sokadik forduló Füst Milán ügyében.
Eredetileg arról írtam, hogy Füst Milán, immár tudott és elemzett antiszemitizmusa miatt, nem alkalmas egy olyan zsidó szervezet logójául szolgálni, ami a magyar zsidó identitás pozitív kiteljesedésében érdekelt. Most Schein Gábor – szemben Füstről szóló monográfiája állításával – azt írja: Füst nem volt antiszemita, csak antiszemita sztereotípiában fogalmazott. Szerinte ugyanis, csak az az antiszemita, aki a “nyilvános társadalmai gyakorlatokban olyan antiszemita diskurzust használt, amely kirekesztést, fájdalmat okozott másoknak”. Megítélésem szerint egy ember ugyan nem tud “diskurzust használni”, de ez esetben ez lényegtelen.
A lényeges az, hogy a definíció önkényes és nem releváns. Aki magánkörben használ antiszemita sztereotípiákat, ugyanúgy antiszemita. Ha valaki nagy nyilvánosságnak szóló fajelméleti munkát ír, de személyében nem rekeszt ki mást és nem okoz fájdalmat, ugyanúgy antiszemita. Nem célom Schein definíciójának alkalmatlanságát, történeti és köznapi irrelevanciáját fejtegetni. Meghatározásából az egyetlen figyelmet érdemlő elem a nyilvánosság.
Füst teljes naplója és összegyűjtött leveleinek kötete is megjelent. Tehát az is nyilvános, amit egykoron nem a nyilvánosságnak szánt. Ma már azt is tudjuk, amit a kortársak nem feltétlenül tudtak. A szellemi élet természetéhez tartozik, hogy a halottak beszélgetőpartnerré válnak. Részei lesznek a nyilvános diskurzusnak, s így különféle kontextusokba kerülnek. Én nem tettem mast, mint Füst – immár nyilvános és elemzett – antiszemitizmusa és az adott zsidó szervezet Füstöt felvállaló cégére és céltételezése között kapcsolatot s így kontextust teremtettem. Tettem ezt az utólagos és nyilvános tudás legitim birtokában.
Schein eredeti cikkem megírását “feljelentésnek” (sic!) minősíti, és amit írtam, azt a “szellemi zülöttség” kategóriájába sorolja. Érvelt gondolkodásomra egyszerűen csak gyalázkodik.
Az erkölcsileg stigmatizáló szóhasználat rossz időket idéz: általában akkor vetik be, amikor az intellektuális erő és érvkészlet kimerült, de megmaradt az indulat és a frusztráció.
Most is ez a helyzet. Schein szerencsétlenségére azonban szabadság és sajtószabadság van. Ezért – cenzurális indíttatása ellenére – az én véleményem is alakíthatja a közbeszédet. Éppen azt a kontextust teremtem meg, amit ő nem tudott megtenni. Ez bizonyosan frusztráló, de vigasztalja az a tény, hogy nekem sokat segített.