Könyvek, mezek, poszterek rituális elégetése ritkán tekinthető a béke és a szeretet megnyilvánulásának, de ebben az esetben igazán morbid reakció lenne. Vélemény.
Az argentin válogatott a világbajnokság előtti felkészülési meccsét Izraelben tervezte lejátszani, amíg "politikai okokból" le nem mondták. Állítólag ez a felkészülési meccs már hagyomány, 1986-ban, 1990-ben, 1994-ben és 1998-ban is Izraelben hangolódtak rá a vébére.
„Nagyon szeretnék ellátogatni a Szentföldre, és Argentína számára ez egy fontos szakmai, valamint spirituális út lesz. Meg vagyok róla győződve, hogy a vb előtti izraeli utazás jót fog tenni nekünk” – nyilatkozta három hónapja minden idők legjobb focistája, akit szemmel láthatóan a labdán kívül nem érdekel semmi, a politika különösképpen nem, még a katalán–spanyol konfliktusban sem szólalt meg, pedig az valamennyire érinti.
Ehhez képest a Barca rajongói oldalán tegnapelőtt az a hír jelent meg, hogy a Palesztin Labdarúgó-szövetség elnöke az izraeli meccs bojkottjára szólította fel az argentinok kapitányát. Jibril Rajoub a következőt nyilatkozta:
Messi a béke és a szeretet szimbóluma. Arra kérjük őt, hogy ne lépjen pályára Izrael ellen. Ha mégis játszana, mindenki égesse el a mezét. Ha mégis játszana, kampányt fogunk indítani az Argentin Szövetség ellen. Messinek nagyon sok rajongója van az arab és muszlim világban, mindenkit arra kérünk, hogy égesse el a mezét, a posztereit és mindent, ami vele kapcsolatos, ha pályára lép.
Tehát elégették volna a béke és szeretet szimbólumának mezét és mindent, ami vele kapcsolatos, pusztán azért, mert egy politikailag nem preferált országban pályára lép. Amely egyébként éppen úgy tagja az ENSZ-nek és a FIFA-nak mint Kínától Törökországon át Spanyolországig számos, a kisebbségek nemzeti önrendelkezését elutasító állam, amelyek focistáit nem szokás bojkottálni.
Könyvek, mezek, poszterek rituális elégetése ritkán tekinthető a béke és a szeretet megnyilvánulásának, de ebben az esetben igazán morbid reakció lett volna. Argentína feltehetően kitömte volna az elnyomó Izraelt, Messi rúgott volna egy mesterhármast a gyarmatosító zsidóknak, hálából a palesztinok elégették volna a mezét. Ahelyett, hogy a nevét skandálták és rakétát neveztek volna el róla.
Mindez nem mindenkinek tűnik abszurdnak.
A palesztinok Csányi Sándora azt is kérhette volna, hogy a gázai incidens miatt Messi tűzzön ki fekete szalagot, ragaszkodjon ahhoz, hogy egy palesztin kisgyerek végezze el a kezdőrúgást, vagy tegyen bármilyen gesztust, azon túl természetesen, hogy bevarrja azt a három gólt az apartheidcionista megszállóknak, hiszen ő a béke és a szeretet szimbóluma. De nem ezt mondta, mert az ő nézőpontjából mindegy, hogy ki nyert volna a meccsen, az sem érdekelte volna, ha Izrael megalázó vereséget szenved. Számára nem abszurd egy Izrael-verő csatár mezét elégetni, egyedül az számít, hogy ha Messi pályára lép az izraeli csapat ellen, akkor az olyan mintha lenne izraeli nemzeti válogatott, ami már majdnem olyan mintha lenne izraeli nemzet.
De Izrael nincs, és nem is lehet. Erről szól ez a nyilatkozat. Emiatt reménytelen az az egész őrület, amit közel-keleti konfliktusnak nevezünk. Hova építkezhetnek a telepesek, hogyan osztható ketté Jeruzsálem, hol húzódjon a határ a két állam között – ezek tipikusan európai kérdések, amelyek abból indulnak ki, hogy Izrael van, ahogy palesztinok is vannak; ha a kerítést eltoljuk köztük öt méterrel erre és tíz méterrel arra, akkor majd megbékélnek valahogy egymással, mert elméletileg létezik az a nyomvonal, amely mindkét félnek elfogadható – csak még nem találtuk meg.
Ehhez képest az egyik fél szerint a másik létezése elfogadhatatlan állapot. Izraelnek nem területet kell átengednie, hanem meg kell szűnnie, ez a hivatalos álláspont. Nem azt követeli a labdarúgó-szövetség elnöke, hogy Messi emelje fel a szavát az izraeli hadsereg jogsértései miatt, hanem azt, hogy ne fogadja el partnernek azt az izraeli focistát, akinek pontosan úgy nincsen köze a hadsereg esetleges jogsértéseihez, mint ahogyan az egyiptomi, szaúdi, iráni, török, francia, magyar stb. játékosok sem felelősek a vezetők tetteiért.
Feltéve, hogy az izraeli kormány elmarasztalható a gázai határ ostromának kezelésért (vagy bármi másért), abból nem következik az, hogy elégetjük az izraeli válogatott ellen pályára lépő sportoló mezét. Aki abból indul ki, hogy Izrael ugyanolyan ország, mint a többi, az a mezégetős fenyegetést teljesen abszurdnak tartja, akkor is, ha ellenzi Netanjahu politikáját. Aki nem tartja abszurdnak, az azt állítja, hogy Izraelre más szabályok vonatkoznak, mint a többi nemzetre, ezért kell bojkottálni a focistáikat, miközben más országokéit nem szükséges. Az előbbi nézet hívei joggal mondhatják, hogy nekik nem Izraellel és a zsidókkal van bajuk, hanem az aktuális kormánnyal. A másik álláspont képviselői az antiszemiták.
Ez ilyen egyszerű. Akiknek az emberi jogok általában fontosak, azok nemcsak a palesztinok, hanem a kurdok, a szírek, a magyarországi romák satöbbi ellen elkövetett jogsértések miatt is tiltakoznak. Akiknek csak az izraeli jogsértés fáj, azoknak nem a jogsértéssel van bajuk, hanem Izraellel (értsd: a zsidókkal).
Hogy ne menjünk messzire: az orosz hadsereg több ártatlan (muszlim) civilt ölt meg a szíriai bombázások során, mint az izraeli a gázai határnál. Mezégetéses fenyegetés nem hangzott el, pedig Oroszországban nem egy felkészülési meccset játszanak, hanem ott rendezik a vébét. A nyitómeccsen a kelet-ukrajnai agresszor találkozik a jemeni háború egyik felelősével. Ami nem érdekel senkit.
A lényeg, hogy Messi van. Mint Makó Jeruzsálemtől.