Tamás Gáspár Miklós
Szerzőnk Tamás Gáspár Miklós

A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt. Vélemény.

Nehéz olyan fejleményekről politikai kommentárt vagy publicisztikát vagy effélét írni, amelyek – a magyar nyelvű sajtó rejtélyes közönye (vagy pénzhiánya vagy a németnyelv-tudás visszaesése vagy a szakszerűtlen szerkesztés) miatt – nem eléggé ismertek. Az ausztriai kormányváltás jellegének a megítélése négy-öt magyarországi külpolitikai újságírótól függ, akik közül már csak egyetlen személy foglalkozik rendszeresen Ausztriával.

Szomszédaink közélete (Budapesten és vidékén) terra incognita, egyetlen idegen ország van, amely hazánkban őszinte érdeklődést ébreszt: az Egyesült Államok. Kelet-Európáról és Közép-Európáról csak néhány ködös, ám makacsul ismételgetett közhely van forgalomban. Néhány szakemberen meg közvetlen érdekelten kívül szinte senki nem tudja, hogy olyan velünk határos államokkal, mint Horvátország vagy Szlovénia, mi a fene van.

A másik nehézség lélektani és esztétikai (vagy stiláris) természetű. A hazai politikai értelmező-kommentáló műfaj egyetlen ma elfogadott stílusárnyalata: az epés gúny. Az interpretátor egyetlen sikerre esélyes önbemutatása: a keserű, szkeptikus – ám vagány – férfi, majdnem mindig csak férfi, aki a dolog reménytelensége miatt voltaképpen fütyül a témára, amelyet valamiért mégiscsak szóba hozott.

Brutális vállvonogatás.

Ezek szerint örömre vagy kétségbeesésre soha nincs ok, soha nincs nagy baj vagy nagy megkönnyebbülés, soha nincs tragédia, himnuszra, ódára, gyászénekre soha nincs alkalom, csak szatírára.

Különös ország, különös kultúra a magyar.

Semmi nem számít, mégis minden vacak.

Az ilyesmik következtében kevés olvasómnak fog gondot okozni a Kurz–Strache-kormány megalakulása, holott térségünk leggazdagabb és legfejlettebb országa – különösen Kelet és Nyugat közötti, hagyományosan érzékeny és fontos helyzete miatt – hatással van ránk, akár tudomásunk van róla, akár nincs.

Az új ausztriai kormányt megteremtő választási küzdelemben – minden európai választás ilyen volt: a siker, ha nem is a választási győzelem, kivétel nélkül minden esetben ezt mutatja – semmi másról nem volt szó, mint a migránsokról. Az iszlám fejkendőt betiltották (de olyan kacifántos és őszintétlen módon, hogy elvben mindenkit előállíthatnak, aki a hideg ellen sálba burkolja a fejét-nyakát, ezért az osztrák rendőrök félrenéznek, több eszük van, mint a törvényhozóknak), rászálltak az iszlám óvodákra, lehetetlenné teszik a bevándorlók gyerekeinek anyanyelvi (kétnyelvű) oktatását (bár erre már egyszer pokolian ráfizetett Ausztria száz évvel ezelőtt), ezentúl meg (nem tréfa!) elkobozhatják a menedékkérők mobilját és lefoglalhatják a zsebpénzüket – csak úgy.

De a bennszülött, fehér, német ajkú fiatalok tandíja is nő; a szokásos neokon receptek szerint teszik majd tönkre a pazarul működő társadalombiztosítást, nyugdíjrendszert, a decentralizált közigazgatást, a szociális lakásépítést. Mindenki tudja, mit jelentenek a bürokráciaellenes kampányok: a szociális (jóléti, népjóléti) állam leépítését, a gyöngék és sérülékenyek cserben hagyását. Minden tervezett reform az üzleti körök előnyére szolgál. Amit el lehet rontani, azt majd elrontják – mert el akarják rontani. És persze majd rámennek a közszolgálati médiákra: ismerjük az egész receptúrát.

A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár – végignézhettem az egészet itt Bécsben – nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt meg a bevándorlók/vendégmunkások elleni uszítást (illetve jogi és gazdasági helyzetük előre elhatározott, kegyetlenül következetes lerontását). Pl. amolyan „no go-zónának” nevezte azt a kellemes, békés külvárost, ahol pár hónapig laktam, s amely nem Dél-Bronxra emlékeztet, hanem a Lágymányosra. (De hát az ő szavazói általában nem bécsiek, mit tudják ők.)

Az Európa-ellenes hangulatkeltés durvábbját átengedte a főhivatású szélsőjobboldalnak. De Ausztriában is pont annyira összekeveredett az EU iránti paranoid gyűlölet a menekült- és migránsellenes őrjöngéssel, mint honunkban. „Abendland in Christenhand” – skandálta az FPÖ (Szabadságpárt), azaz: a Napnyugat (a jobboldal „Abendland”-ot mond, a „West” vagy „Westen” amolyan ballib modernkedés) keresztyén kézben marad.

És ez nem tréfa.

A külügyminisztériumot a Merkel-gyűlölő, migránsfaló, fanatikus (de pártonkívüli!) fúria, Karin Kneissl irányítja majd, aki amolyan Nógrádi György típusú Közel-Kelet-szakértő, csak okosabb.

A belügyminiszter Herbert Kickl, az FPÖ-n belül a szélsőséges propaganda eddigi felelőse, ridegen dogmatikus szélsőjobboldali, a boldog emlékezetű Jörg Haider gyönyörű beszédeinek a szövegírója.

A honvédelmi miniszter is a neofa pártból érkezik: Mario Kunasek nevű tartományi politikus, volt hivatásos katona: törzsőrmester. És alkancellárként ott díszeleg Heinz-Christian Strache is meg „infrastruktúra-miniszterként” a baljós Norbert Hofer. Ez azt jelenti, hogy a a neofa (ha van antifa, akkor van neofa) párt kezében van (ha nem is a Napnyugat még, de) az osztrák rendőrség, hadsereg, határőrség és az összes titkosszolgálatok.

Mindezek körében – írja a német nyelvű komoly sajtó – amúgy is elterjedt a neonáci befolyás. Hozzátesszük: ez nem osztrák specialitás. Az FPÖ-vezetők nagy része a zártkörű deutschnational diákegyesületekből, a harci sportokban jeleskedő, verekedő-párbajozó Burschenschaftokból érkezik, amelyek hosszú ideje a széljobb szélsőjobboldalának a toborzóirodái.

Ilyen ijesztő figurák és nézetek még a magyar kormányban se nagyon akadnak (bár elég ott egyetlen rémületes főnök, a többiek akár szürke vagy kedélyes senkik is lehetnek), hiszen Matolcsy jelenleg nem kormánytag. Persze az osztrák kabinet javarészt megnyerő modorú lesz (amire kelet-európai államférfiak nem képesek, szegények), és a politikájának tervezett áldozatai olyan rétegek és embercsoportok, amelyekről – bevándorlókról, kelet-európai vendégmunkásokról, egyetemi tanulmányaik föladására kényszerülő fiatalokról, nyugdíjas munkásokról, nyaralásról lemondó családokról, mellékállást vállaló fiatal szülőkről – amúgy se fog hallani a kedves magyar olvasó, s majd nyugodtan mondhatja, hogy túloztam: nem történt semmi, de az is gemütlich volt.

Már megint egy hellyel kevesebb, ahová érdemes emigrálni.

2000-ben az azonos összetételű Schüssel–Haider- (konzervatív/neofa színezetű) kormányt még csak Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatta hivatalosan, miközben évekig hatalmas tömegek tüntettek a széljobb áttörés miatt és ellen: a hétfői bécsi tüntetés nem volt túl nagy, bár így is imponálóan határozott. A nemzetközi diplomácia 2017-ben viszont hallgat, csak az ENSZ egyik fő illetékese nevezte (elég udvariasan) veszélyesnek a radikális jobboldal és a szélsőjobboldal ausztriai koalícióját. Megszokták az ilyesmit.

Heinz-Christian Strache szívesen beléptetné Ausztriát a visegrádi csoportba (Sebastian Kurz-cal arról vitatkozott a tévében, kettejük közül ki van meghittebb viszonyban a mai Európa erős emberével, Orbán Viktorral), amiről az jut az eszünkbe, hogy a Kaczyński-féle lengyel kormány (amely tartalmaz olyan szélsőjobboldali tébolyultakat, mint Antoni Macierewicz honvédelmi miniszter, aki a mai bécsi kabinetben is némi föltűnést keltene) éppen most akarja lenyomni az egyetlen nézett független televíziót (TVN/TVN24), és a lengyelországi tüntetéssorozat épp úgy kimerült, mint Magyarországon szokott. Lassacskán egész Európa beléphet: a Visegrádi Huszonhetek között valamennyien kiválóan érezzük majd magunkat.

Welcome to the Evil Empire.

Hirdetés