Például azért, mert Fásy Ádám fogja dicsérni. De ez persze izlés dolga. Egy dolog biztos: Tállai András minden valószínűséggel a világ első tíz rapidmegtekintője közé tartozik.
Tállai András, az adóügyekkel nem feltétlenül napirenden lévő, ám ettől még az adóhatóságot felügyelő, kvázi elnökklő nemzetgazdasági államtitkár megosztotta a Facebookon január hatodiki választókerületi programját. Hát, szavunk nem lehet, ez a nagyszerű ember a lelkét kiteszi választóiért. Mutatjuk, miért.
Tételezzük fel, hogy a képviselő/államtitkár/adóseriff már előző este a környékre érkezik, tehát valamelyik mezőkövesdi ingatlanából indul (vagyonnyilatkozata szerint van neki tulajdonrésze vagy négy lakásban, házban).
- Mezőkövesd - Sajópetri (47 km, durván 40 perc). A településen 10 órától főpapi szent liturgián vesz részt (Vízkereszt lesz, minden bizonnyal erről emlékeznek meg), ez legalább egy óra, de némi udvariassági formulákkal már inkább kettő, sőt több.
- Sajópetri - Hejőszalonta (18 km, kb. 18 perc) - a program szerint a helyszín a Polgármesteri Hivatal, ahol felújítás zajlik vagy zajlott, Tállai pedig 13 órától a fejlesztéseket tekinti meg.
- Hejőszalonta - Hejőpapi (7 km, 7 perc) - a program itt 14 órakor kezdődik, újabb fejlesztés megtekintése, mégpedig a Művelődési Ház felújításánál.
- Hejőpapi - Mezőcsát (9 km, 9 perc) - ide már 14.45-re várják (művház, fejlesztés, megtekintés), tehát ha levonjuk a kilenc percnyi utat, akkor Hejőpapin legfeljebb 36 percet maradt választókerületi viziten a képviselő.
- Mezőcsát - Tiszatarján (9 km, 9 perc) - a tempó kb. ugyanaz, mint az előbbi állomáson, illetve utána: mivel 15.30-ra várják, Mezőcsáton ezek szerint megint csak legfeljebb 36 percet maradt az államtitkár, ennyi idő alatt minden megtekintett, felmért, véleményezett, meg persze köszönt érkezéskor, távozáskor. Tiszatarjánban amúgy szintén a Művelődési Házat újítják fel, a képviselő pedig megtekint.
- Tiszatarján - Tiszabábolna (32 km, 30 perc) - no, az eseménye még gyorsabban pörögnek. Tállai Andrást ugyanis 16.30-ra várják Tiszabábolnára (Művelődési Ház belső felújítása, berendezése) megtekinteni, azaz egy órával azután, hogy szintén megtekinteni érkezett Tiszatarjánba. Az út azonban itt szélsebesen is 30 perc, azaz Tarjánban bizony már a korábbi 36 perc sem marad.
Hogy aztán Tiszabábolnáról merre visz tovább az útja, Mezőkövesdre-e (24 km - és akkor összesen 150), vagy Budapestre (154 km, akkor a vége: 280 km), azt nem tudjuk. Miként azt sem, mikor jutott reggel kb. kilenc óta ideje Tállai Andrásnak enni, inni, vécézni.
Sanyarú élet ez. Nem véletlen,hogy Tállai András Facebook-posztja alatt az első komment így hangzott: "Hazánk legaktívabb országgyűlési képviselője! Gratulálok! :) Sok sikert a 2017-s évben! BÚÉK! :)" És az aláíró: Fásy Ádám!