Nem volt hatás nélküli a felnőttképzés gyűlöletből, több mint egy tucat milliárdért. A népszavazás eredménye belesimul a Fidesz politikájába: újra és sokadszor vesztessé tette az egész országot.

Persze, ha a a tudósításokat olvassuk, afféle win-win szituációnak érzékelhetnénk a politikai értelmezéseket: mindenki triumfál, mindenki sikeresnek érzi a saját mozgósítását, kampányát, bojkottját. Orbán sosem volt még ilyen erős, Orbán sosem kapott akkorra pofont, mint az elmúlt tíz évben, a fenti, két egymást kioltó állítás mellett tucatjával olvashatjuk a komoly érveket.

Magam azt hiszem, mind vesztesei voltunk ennek az őrületnek, és sajnos sokáig az is maradunk.

Nézzünk, egy korántsem teljes veszteséglistát:

Vesztesek először is és legfőképpen az állampolgárok kétszeresen. Egyrészt, bár a költségvetés szempontjából elhanyagolható összeg az a 12-15 milliárd, amelyet közérzetünk rontására, üzenetük továbbítására és haverjaik zsebének kitömésére fordítottak, ez természetesen mind közpénz, amely indokolhatatlan módon, aljas dologra lett elverve, így az adófizetőket veszteség érte.

Vesztesek másrészt azok a szavazópolgárok, akik nemmel szavaztak. Vesztesek legfőképp azért, mert sikerült egy részüket valóban megfélemlíteni, a félemmel terhelt életnél pedig nincs rosszabb és elvetemült, cinikus politika az, amelyik a közrosszat szolgálja a közjó helyett: széles rétegekben ültet el megalapozatlan, felesleges félelmeket, illetve felerősíti, tartósítja azokat.

Ráadásul ez a veszteség túlmutat a nemmel szavazók önmagában is jelentős tömegén: hiszen vesztese az egész ország annak, hogy még inkább magába forduló, xenofób, a versenyképes nyitottságot, toleranciát, emberi szolidaritást elutasító közösségé lett gyúrva, s ez a veszteség gazdasági, tanulási kompetenciáinkban, mérhető értékekben is megjelenítődik majd sajnos.

A legnagyobb trauma ez, amelyet a Fidesz bukása után évekkel is igen nehéz lesz feloldani, komoly tolerancia-edukációs gyakorlatok, minták, országos kibeszélése kell ennek, hiszen a nyugatosodás, az élhető élet feltétele ez.

Vesztese ennek a népszavazásnak a kezdeményezője is, Orbán Viktor.

Orbán nem ma kezdte a pályát, pontosan tudja, hogy több mint négymillió embert mozgásba lendíteni embert próbáló feladat, ennek ellenére beleállt egy olyan kérdéssel, amely voltaképp ebben az országban érzékelhetetlen, hiszen nincsenek itt menedékkérők, aki akadna, az is csak tranzitországként fogja fel hazánkat, és menekülne tovább valamelyik olyan európai államba, ahol saját közösségének tagjaival találkozhat és működő-támogató integrációs politika segíti az európai normarendszert elfogadni képes, a menekültügyi törvények szerint megalapozott okból menedéket kérőt.

A miniszterelnök úgy vélte, ez az egyetlen témája, ahol nem kell sérülésektől tartania, sőt, profitálhat is belőle, és hazárd módon magas tétet játszott meg: hosszú heteken át világossá tette, hogy számára csak az érvényes részvételi arányokkal megtartott népszavazás elfogadható. (Más kérdés, hogy ez afféle fából vaskarika: hiszen tét nélküli népszavazásról beszélünk, tehát, semmi jelentősége voltaképp, hogy érvényes vagy érvénytelen.)

A rettenetes hangvételű kampány nem mozgósított annyi embert, ahányat a miniszterelnök elvárt, így a nemzetközi politikában tételes és erős Orbán kudarca (a magyar miniszterelnök szélsőjobboldali hülyeségei mögött nincs ott a magyar társadalom többsége – ennyi a jelentése az “érvénytelen” szavazásnak külföldön, és az ebből fakadó pozíciógyengülés). Mérhető a sikertelenség itthon is, hiszen mégis csak azt a felszabadító érzetet hozta el, hogy nincs az a pénz, amennyiért egy nem létező kérdésre, amely mögött ordas eszmék állnak, mobilizálható a választók több mint a fele.

hvg.hu

Vesztese maga a Fidesz is sokszorosan: egyrészt számos képviselője tudta, hogy mindaz, amit ebben a kampányban el kell mondania, az hazug és nemtelen, mégis lement kutyába főnöke utasítására, ezeknek az embereknek el kell számolniuk a lelkiismeretükkel és ez nem lesz feltétlen könnyű munka. Vesztesek a tekintetben is, hogy kiderülhetett számukra: nem igaz, hogy egy a tábor, egy a zászló.

Nyilvánvaló, hogy abban a hárommilliós sokaságban, akiket el tudtak vinni és rá tudták őket venni, hogy leadják a Fidesznek kívánatos voksot, számos Fidesz-hívő sincs benne, mert így nem lehetett megmozdítani őket, másrészt számos olyan választó is benne van, aki egyébként nem szavazna a Fideszre, és nem csupán jobbikos, de baloldali szavazók is akadtak nyilván szép számmal. De mindösszesen sincs ez a tömeg 30-40 százaléknál többen, tehát, ha lennének alternatív képviselőjelöltek a választókerületekben, akikről elhiszik az emberek, hogy képesek leváltani a Fideszt, jó eséllyel leváltanák vele.

Ezzel együtt vesztese természetesen ennek a kampánynak az ellenzék is tokkal-vonóval.

A Jobbik újabb témát és területet vesztett, amúgy is, ma már a két párt között a lényeges különbség csak annyi, hogy az egyik a cselekvőképességet is fel tudja mutatni aljasságaihoz, míg a másik csak ugyanazt a sületlenséget mondani tudja.

De jelentős veszteséget könyvelhettek el az október másodikai népszavazáson a baloldali pártok is. Szépen hangzik, hogy az otthonmaradók a bojkottfelhívás okán nem mozdultak, de pontosan tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz. A választók túlnyomó része amúgy is otthon marad. Ahhoz képest pedig igen sokan mentek el , hogy a baloldali pártok egységesen otthonmaradásra szólították fel a híveiket.

Ráadásul ez azért is ijesztő tanulság számukra, mert az országgyűlési választásokon nem arra kell buzdítani a híveiket, hogy maradj otthon (ami azért mérsékelt kihívás, lássuk be), hanem, hogy mozdulj és szavazz rám.

Önáltatás, ha azt gondolják, hogy ez a népszavazás a sikerükhöz vezető útra ad reményt, súlyos tévképzet, ha egy pillanatig is azt hiszik, hogy ez a referendum akárcsak egy lépéssel közelebb hozta lehetséges választóikat ahhoz a hithez, hogy ők képviselnék a leváltó erőt.

Az persze igaz, hogy amennyiben képesek lennének megtalálni mind a 106 egyéni körzetben a legversenyképesebb képviselőjelöltet és felsorakozni mögé, illetőleg fellelni a legjobb miniszterelnököt és unióban támogatni, akkor elméletileg ezekkel az ideális jelöltekkel több szavazót mobilizálhatnának – különösen Budapesten és a nagyvárosokban –, mint amennyit most a Fidesz tudott. Ehhez persze sok munkára és egy mielőbb megrendezésre kerülő előválasztásra volna szükség meggyőződésem szerint.

A vesztesek rubrikába felírhatjuk még a liberálisokat is, hiszen alig két százalékot tudott Fodor Gábor pártja rávenni arra, hogy szavazzon ajánlása szerint. Ez bizony elkeserítően kevés, ám annyit örömmel nyugtázhatunk, hogyha maroknyian is, de vagyunk egy páran, akik egyébként nem ellenezzük, hogy kivegyük a részünket a közösségi szolidaritásból és oltalmat adjunk a menedékkérőknek, akár úgy is, hogy erről közös uniónk legfőbb döntéshozatali szerveiben – ahol országunkat a miniszterelnökünk képviseli – döntsenek és ne itthon.

A több farokkal is bíró kutyapártiak annyiban nyertesei voltak ennek a kampánynak, hogy megmutatták: még a legborzalmasabb téma is feloldható egy szellemes és mozgósító erejű kampánnyal, ráadásul megmutatták azt is, hogy szemben az ellenzéki pártokkal, őket szívesen támogatják az emberek pénzzel is, hogy bevethessék kreativitásukat.

Ám nyilván ők is tudják, súlyos szereptévesztés lenne, ha úgy vélnék, hogy a tudatosan leadott érvénytelen szavazatok mögött az ő erejük lenne csupán fellelhető. Ahhoz elengedhetetlen volt a számos nagy tekintélyű civilszervezet kiállása, csak a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért barátain, aktivistáin, munkájukat elismerő híveiken keresztül, a kormányzati támadások hatására velük szolidáris polgárok révén, nyilvánvalón több tízezer embert szólított meg.

A veszteség közös és a politikai kommunikáció természetrajzából fakad, hogy mindenki nyereségként értelmezné.

Azonban sajnos az ország még szomorúbb képet fest, és arra sincs sok remény, hogy a Fidesz érdemben változtasson a magatartásán, bármennyire rugalmasak. Az ellenségkeresés-fixációjuktól már csak azért sem fognak tudni elszakadni, mert felmutatható eredményeik, közösséget kovácsoló sikereik nincsenek.

Le kell váltani őket. Ehhez október másodikán nem kerültünk se közelebb, se távolabb.

A szerző közgazdász, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke.