Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Erdogant egyelőre megállították a baloldaliak és a kurdok – kérdés, hogy meddig. Egyelőre azonban úgy tűnik, a törökök új "szultánja" kissé túltolta a török iszlamizmus szekerét, a dübörgő gazdasági csoda is sokat fakult az utóbbi években, miközben az elit – élén Erdogannal – lassan belefullad a korrupcióból szerzett javakba.
A vasárnapi törökországi választásokon 13 éves korszak ért véget: a mérsékelt muzulmánként és piac- és Nyugat-pártiként induló Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette parlamenti többségét az ankarai Nagy Nemzetgyűlésben. A választáson európai szemmel hihetetlen, 82%-os részvétel mellett Recep Tayyip Erdogan elnök pártja csupán 41%-ot ért el, és kormányt sem tud egyedül alakítani. Míg a legnagyobb ellenzéki párt a Kemal Kilicdaroglu vezette Köztársasági Néppárt (CHP) nem javított lényegesen támogatottságán, egy teljesen új, a kurd kisebbségi büszkeséget az újbaloldal legújabb trendjeivel sikeresen mixelő párt, a Népi Demokrata Párt (HDP), eredményesen mozgósította a kurdokat, és még jó pár török szavazatott is megszerzett. Mi lesz ebből? Káosz vagy valódi “Új Törökország”?
Erdogan tavaly augusztusi elnökké választása óta folyamatosan azon igyekezett, hogy az általa felépített, a korábbinál kétségtelenül gazdagabb, ugyanakkor vallásosabb és egyáltalán nem szabadabb “Új Törökországában” (az AKP jelmondata volt a Yeni Türkiye) végleg bebetonozza a hatalmát. A “szultán” ehhez minél előbb át akarta verni a török alkotmány módosítását, és a “francia modellre” hivatkozva, szinte kizárólagos hatalmat adott volna saját magának.
Az évtizedes varázs azonban vasárnap este megtört. 53 millió török állampolgár járult az urnákhoz, és csupán 18 millióan adtak volna még négy évet az AKP miniszterelnök-jelöltjének, Ahmet Davutoglunak. Annak ellenére, hogy a török törvények totális figyelmen kívül hagyásával, a kormánypárt végig a jogilag semlegességre kötelezett Erdogannal kampányolt.
Az elnök azonban úgy tűnik, hogy mostanra túltolta a török iszlamizmus szekerét: nem elég hogy az utóbbi években jó kapcsolatokat épített ki az arab Muszlim Testvériséggel, a szíriai háborúban Bassár al-Asszad megbuktatása érdekében erőteljesen támogatott mindenféle dzsihádista harci csoportokat, és még az Iszlám Állam török területen való emberkedései fölött is szemet hunyt. Másrészt azonban – és ez elemzők szerint persze fontosabb – a dübörgő török gazdasági csoda is sokat fakult az utóbbi években, miközben az elit élén Erdogannal lassan belefullad a korrupcióból szerzett javakba. Az ezerszobás, giccsköltemény elnöki palota, amelyet a sajtó humorizálva csak AKP Szerájnak nevezett, nemcsak országos, hanem nemzetközi nevetség tárgyává is vált. Mindezt egy olyan párt egykori vezetője építtette magának, amely párt éppen a korrupció felszámolásával emelkedett hatalomra, és hívei is AK Parti-nak, ”A Tiszta Párt”-nak nevezték.
Az életszínvonal csökkenésekor mindez fokozottan visszatetsző volt, és e szerint büntettek.
Most a valódi királycsináló erő, a HDP – amely a török történelem első parlamentbe jutott kurd pártja – 13%-nyi támogatottságuk jelentős része érkezett a nyugati kurd diaszpórától (a külföldön élő törökök végig szavazhattak az elmúlt héten), és természetesen az ország keleti, kurdok lakta vidékeiről. A különféle kurd és szélsőbaloldali szervezetekből összegyúrt, a volt jogvédő, Selahattin Demirtas nevével fémjelzett párt megszenvedett a sikerért. A választás során – saját becsléseik szerint – 160 támadás érte központjaikat országszerte, múlt héten pedig egy aktivista sofőrjüket meggyilkolták. A kilencgyerekes családapát az autóból kirángatva egyszerűen szitává lőtték Bingöl városában. Pénteken pedig a Diyarbakiri nagygyűlésükön bomba robbant, ami 4 életet követelt, és több száz embert sebesített meg. Demirtas békére intett, bár a kormányt vádoló kurd tömeg egy része azonnal a rendőrökre rohant volna. Majd vasárnap megfizetnek – mondta a társelnök, a kedélyek erre rövid idő alatt lenyugodtak. Diyarbakirban pedig tegnap 79%-al nyert a HDP, az AKP csupán 13%-ot kapott.
Akárkik is felelősek ezekért a támadásokért, nem véletlenül célozták dühödten a kurd pártot: 1984 és 2013 között a török hadsereg és a kurd Munkáspárt, a PKK öldöklő harcában negyvenezer civil halt meg, mindkét fél a másikat vádolja az összes áldozatért, a sebek csak nehezen gyógyulnak, és a harcok elszórva tovább folytatódnak. Ám Demirtasék nem ennek a harcnak a folytatói. Politikai mozgalmukat az 1999-ben CIA segítséggel a törökök által elfogott és bebörtönzött Abdullah “Apo” Ödzsalan 2011-ben meghirdetett új eszméje, a kurd demokratikus konföderalizmus köré építették. A marxizmust leselejtezve a gerillavezér ugyanis európai és amerikai történészek, filozófusok könyvein látszólag berkeley-i tudóssá képezte magát, és felírt egyfajta receptet arra, miként juthatnak az önrendelkezéshez a Törökországban, Irakban, Szíriában és Iránban szétszórt kurdok. Két dolgot tartott fontosnak: azt hogy az új önigazgatásban közvetlen, pártok nélkül, saját gyűléseik útján vegyenek részt a polgárok, illetve hogy a nők kitüntetett szerepet kapjanak minden változásban. A PKK alapelveit követők nem gondolkodnak független kurd államban, azt tartják az önigazgatás már függetlenség is, nem kell határokat rajzolgatni. Ma ezeket a gondolatokat a PKK és a szíriai kurd YPJ női harcosainak szinte minden héten megjelenő fotósorozatai képviselik. Továbbá érdemes megjegyezni, hogy Demirtas pártjának jelentős önkormányzati bázisa van, és a HDP irányította városok élén egy férfi és egy nő áll társpolgármesterként. A párt még európai szemmel nézve is kifejezetten demokratikus, a legszélesebb választmány hozza a legtöbb döntést. A parlamentbe küldött közel nyolcvan képviselőjük 40%-a nő lesz, 5%-uk pedig az LMBT közösség tagja. A HDP ezenkívül hangsúlyosan nem kurd nemzeti párt: több örmény, keresztény és cigány képviselőjük is van. Így az, hogy átlépték a küszöböt egyben azt is jelenti, hogy a ma 60 000-es törökországi örmény kisebbség Garo Paylan személyében fél évszázada először rendelkezik képviselővel, a romák pedig a történelem során először küldhetnek politikust a Nagy Nemzetgyűlésbe.
Musztafa Kemál Atatürk pártja a Köztársasági Néppárt (CHP) tulajdonképpen 2002 óta vergődik, és mostani, 25%-os eredménye semmivel sem jobb, mint az ezelőttiek. A gazdasági nehézségekre a törökök jelentős része úgy reagált, mint a magyarok, és a szélsőjobb Nemzeti Mozgalomra szavaztak, amely 12%-ról most közel 17%-ra erősödött, megközelítve a CHP-t. A török kiválóságot, szoftiszlám gondolkodást nagyon erős török soviniszta elemekkel vegyítő párt még a kurd kisebbség létezését sem hajlandó elismerni, erőszakos elnyomásukról ábrándozik. Ifjúsági mozgalma, a Szürke Farkasok több erőszakos támadásért és merényletért is felelős. Kemalista hagyományuk miatt a kurdok mellett az AKP a legfőbb ellenfelük, és ugyan a tegnap este folyamán rebesgették, hogy ennek ellenére koalícióra lépnének az eddig kormányzó párttal, ma hajnalban ezt vezetőjük már kategorikusan kizárta. Éppen arra hivatkozott, hogy az AKP békefolyamatot kezdett a kurdokkal, ezért számukra elfogadhatatlanná váltak.
Erdoganéknak tehát két út mutatkozik: új választás kiírása vagy tárgyalás a HDP-vel. Végül is a békefolyamat során már egy asztalhoz ültek. A koalíció kizárható, de egy külső paktum halvány esélye továbbra is elképzelhető, sőt, Törökország nyugati szövetségesei számára ez lenne talán a legkívánatosabb.
