A magyarországi egyházak zöme szótlanul és tétlenül nézi az embertelenséget. Amit persze lehet, de nem tudom, kit fog érdekelni a szótlanok és tétlenek prédikációja. A menekültek elleni kormányzati kampányról beszélek. Tegyük világossá, azok ellen kampányol a hatalom, akik az éhezés, a kilátástalanság, a háború és terrorizmus elől szöknek. Akik azt gondolják, hogy Európa jobb és biztonságosabb hely, mint a szülőföldjük. És jól gondolják, tényleg jobb, tényleg biztonságosabb. Fogják tehát a motyót, a családot, minden lehetséges és lehetetlen eszközt megragadva jönnek. Ugyanazt tenném a helyükben. Ugyanezt tenné – gondolom – Orbán Viktor is.

Ez a menekültáradat kétségkívül kihívás Európának. Nem hiányzik, mert a menekültek elhelyezése és az integrációjuk elősegítése számos problémával jár, problémából pedig menekültek nélkül is van elegendő. „Európának nincs szüksége bevándorlókra” – fogalmazott a magyar miniszterelnök, és ebben valószínűleg igaza van: nekünk nincsen szükségünk rájuk. Nekik viszont szükségük van ránk. Olyannyira, hogy az esetek többségében a tőlünk remélt segítség az utolsó életlehetőségük. És ezt megtagadni tőlük rémálomszerűen borzalmas, főleg, ha valaki úton-útfélen Isten nevére és a keresztyénségre hivatkozik.

Eddig ezt csak Fabiny Tamás evangélikus püspök és Erdő Péter római katolikus bíboros tette  szóvá egy-egy interjúban, újságírói érdeklődésre. Korábban megküldött újságírói kérdésekre az egyházak vezetői nem válaszoltak.  Az elmúlt évtizedben állást foglaltak az úgynevezett történelmi egyházak  a melegházasságról, a hitoktatásról, a szervátültetésről és számos más közéleti kérdésről, de a menekültügy példátlan,  mondjuk így: „magyar fordulatával” kapcsolatban a jelenség súlyának megfelelő, hivatalos állásfoglalás fájón hiányzik.

Ami magát a tényt illeti, tehát hogy a magyar politikai vezetés üldözni kezdte az üldözötteket, annak nyilván az az oka, hogy a kormány a lakosság körében tapasztalható idegenellenességre építve szeretné visszanyerni támogatottságát. Fogalmam sincs, hogy ez a  számítás beválik-e, de engem a dolog etikai dimenziója érdekel: a vezetés viszonyulása a bevándorlókhoz illetve a menekültekhez (a kormány retorikájában rendre összekeveredik a két fogalom). Talán érdemes nem csak a politikai jövedelmezőség szempontjából vizsgálni a kérdést, tán létezik erkölcs, lelkiismeret is a világon, és ha létezik, akkor azt az egyháznak igencsak képviselni kéne.

A menekültek (jövevények, rászorulók) befogadása és megsegítése az emberiesség minimuma.  Természetesen nem kell hozzá kereszténynek lenni – elég, ha van benned némi együttérzés és segítőkészség a másik iránt. De az európai kultúrát igen erősen konstituáló bibliai zsidó-keresztény hagyomány, illetve a Biblia szociális etikájának talaján  – ami az egyházak esetében, gondolom, nem kérdés – a hallgatás bűn, a tiltakozás kötelesség.

Nem lehet itt felsorolni az idézeteket, amelyekben Isten a befogadás irgalmasságát megköveteli a mindenkori jövevénnyel szemben. A rengeteg erre vonatkozó bibliai szöveg közt nagyon erős és egyértelmű a  konszenzus, olyannyira, hogy Jézus a Máté evangéliuma 25. részében a jövevények befogadását egyenesen az üdvösség feltételeként állítja a hallgatói elé, a jövevénnyel megrendítő módon önmagát azonosítva. Érdemes elolvasni a klasszikus szakaszt:  „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” „Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

Ennek megfelelően Európában a befogadás aktusa a kultúra talán legfontosabb része. Befogadás nélkül nincs civilizáció. Keresztényinek nevezhető civilizáció végképp nincs. Eszerint végzik az egyházak a menekültek mentésének szolgálatát. Katolikusok is, evangélikusok is, baptisták is. Így tevékenykedik például a Magyar Református Egyház menekültmentő missziója, vagy a CCME, az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága. Ebben a szellemben nyilatkozott a pápa, és adta ki a Református Egyházak Világközössége  felhívását, amelyben sürgeti, hogy az európai keresztyén felekezetek egységesen álljanak ki a menekültekért.

Az, hogy a magyar politikai vezetéssel sok szálon összefonódni látszó hazai egyházak hosszú, kínos hallgatása mögött mi húzódik, nem tudom. Talán csak valami technikai vagy szervezési akadály adódott eddig. Remélem, sikerül a hibát mielőbb elhárítani. Mindenesetre én várnék, állampolgárként és egyháztagként, sok-sok honfitársammal együtt, valami világos, egyértelmű, krisztusi lelkületű állásfoglalást. Nagyon.