Vélemény Kardos Gábor 2015. május. 04. 09:45

A posztszovjet baloldaliság végnapjai

Válasz Seres Lászlónak.

Kezdjük a legfájóbb, legbetegebb rész kimetszésével: vajon honnan örökölte a közép-keleti baloldal azt a pavlovi reflexet, hogy baloldaliság=antifasizmus? Ez a pártállami szovjet „baloldaliság” különös ismertetőjele, mert a nyugati baloldal számára az antifasizmus csupán egy fontos téma sok más mellett. Mi több: a szociálpolitikához, a társadalmi egyenlőséghez képest hagyományosan másodlagosnak mondható. Nem úgy nálunk, ahol a szovjetizált társadalmakra jellemző módon vezető, úgyszólván kizárólagos szerepben jelenik meg. A balos identitás mitikus alapja és rituálisan visszatérő fő témája, mint az oroszoknak a Nagy Honvédő Háború. Ez pedig annak a nyilvánvaló jele, hogy nálunk a baloldali gondolkodásban sem ment végbe rendszerváltás: máig uralkodnak a szovjet reflexek és alapsémák. Nem csupán a nyugati baloldal megközelítését nem sikerült átvenni, de még saját békebeli szocdem hagyományaink szintjét sem éri el az ilyen szovjetizált maradvány-baloldaliság, mely nagyjából csak a Moszkva-barátságot cserélte le Amerika-, illetve Nyugatbarátságra. Internacionalizmusát gyorsan átkeresztelte globalizmusra, vagyis az egyik imperializmus után egy másik szolgálatába állt, a nyugati progresszív baloldalra markánsan jellemző imperializmus- és globalizációkritika helyett. Közelebbről nézve a látlelet picit még csúnyább: nyugatosítás címén a néhai ballib nem progresszív baloldali kérdéseket emelt be retorikájába az utóbbi két és fél évtizedben, hanem a neoliberális propaganda paneljeit. Gyakorlatilag copy paste módszerrel. Ráismertünk a néhai ballib értelmiségi robotképére? Ennek a sematikus, előítéletes nem-gondolkozásnak iskolapéldáját adta, ahogy Seres László tapolcai Jobbik-riportomra reagált.

Túl azon, hogy a „stupid behódolás” önmagában mennyire sértő, előítéletes és megbélyegző kifejezés, pár tárgyi tévedés helyreigazításával kell kezdenem: sem a Seres László által megfogalmazott értelemben, sem máshogy nem hódoltam be a Jobbiknak, ahogy azt többször is kiemeltem az általa szelektíven idézgetett írásomban – épp az ilyen félreértések elkerülése érdekében. Úgy látszik, a ballib tutimegmondósdi szerepébe annyira bele lehet gárgyulni, hogy már a tényfeltáró riport műfaját sem képes azonosítani egy újságíró. Számára az már behódolás, ha nem kizárólagosan az általa elvárt és megszokott előítéletek alapján viszonyulunk a Jobbikhoz, sőt: gúnyolódik azon, hogy egy riportban valaki megpróbálja „megérteni” a riportalanyokat, őszintén, nyíltan beszélgetve velük. Felháborító! Nem ez a riport műfajának fő ismérve? Persze csak akkor, ha ehelyett nem érjük be antifasiszta mantrák virtuális felkérődzésével, ami - a Jobbik előretörését látva- egyre kontraproduktívabbnak bizonyul.

TGM is azzal reagált a Jobbik tapolcai sikerére, hogy „NEMZETI TRAGÉDIA. (...) Szegény Magyarország egyre mélyebbre zuhan. (...) Úgy látszik, semmi nem segít.” Észre sem veszi, hogy ezzel a Jobbikot támogatja? Hiszen ilyen mély válságban, mikor a baloldal ennyire beismeri megsemmisítő vereségét, a népnek nyilván „erős kézre” és alternatívára van szüksége, márpedig az egyetlen olyan párt, mely ma egyszerre kormányváltó és rendszerváltó erőként léphet fel, mégpedig az erős kéz politikáját ígérve, az bizony a Jobbik. Tehát a TGM-Seres reakció a klasszikus marxista értelemben is reakciós gondolkodásnak bizonyul, és láthatóan képtelen felvenni a versenyt a Jobbik néppárti retorikájával, sőt: defetizmusával még erősíti is ellenfelét, önkezével löki át oda a hagyományos baloldali szavazóbázis nagyobb részét (leegyszerűsítve: népi bázisát, akiket Seres elegánsan „panelproliknak” titulál), miközben kizárólag értelmiségi haverjainak megszólítására alkalmas sirámokat ismételget. Ez önmagában is elég gáz és pont az ellenkező hatást váltja ki. Akkor minek csinálják? Kóboráram? Talán ideje lenne váltani. Pont ezért írtam meg abszolút provokatív élű tapolcai riportomat a Jobbikról, de Seres Lászlót nem sikerült felébreszteni dogmatikus szendergéséből. Immunis a kritikára, de – ami ennél is nagyobb baj – a ballib tutimegmondó hasbeszélés immár olyan mértékűvé vált, hogy a valósággal sem lehet szembesíteni, mert azzal szemben is totál immunissá vált – ezért válhatott számára műfajilag idegenné a tényfeltáró riport. Hadd kérdezzem meg Seres Lászlót: szerinte nem kéne megérteni a Jobbikot és sikerének okait? Ehelyett szerinte elég gúnyolódni ennek a merő lehetőségén is mintha „stupid behódolás” volna a hazai rögvalónak, ha próbáljuk megismerni a valóságnak ezt a részét, vagyis a magyar társadalomnak azt a nem elhanyagolható részét, amelyik a Jobbikra szavaz, - nem utolsó sorban bármilyen néppártinak vélhető baloldali alternatíva híján! Az Serest nem zavarja és nem is érdekli, hogy jelenleg csak a Jobbik (és meglepő módon az LMP) foglalkozik a hagyományosan balos néppárti témákkal, a nép problémáival, illetve egyáltalán csak ők állnak velük szóba, egyedül ők szólították meg Tapolcán is az utca emberét, miközben a Fidesz beérte a kubatov-házalás szavazatgyűjtésével, amit az MSZP-től tanult. Amúgy az MSZP sem vette emberszámba annyira a szavazókat, illetve az utca emberét, hogy standokkal és aktivistáival személyesen megszólította volna őket – ami egyértelműen arra utal, hogy csak a szavazatok érdeklik őket, a szavazók nem. Ez Serest nem zavarja, nem érdekli? Nem óhajtja mindezt összefüggésbe hozni a baloldali pártok sikertelenségével? Nem kell ahhoz nagy gyűjtőpártnak lenni, hogy ezt a minimális gesztust megtegye egy párt, mert az LMP például ott volt. (Egyébként Seres abban is tévedett, hogy én az LMP holdudvaronca lennék, amire nyilván elég bizonyíték volt számára, hogy ő valamiért ezt gondolta rólam.)

Nem tartom bátor dolognak zömében antifasiszta közönség előtt közös ellenségként a Jobbikot kipellengérezni. Sok fenntartásom van ugyan velük szemben, de gyávának és nem túl korrektnek tartanám, ha ezt nem szemtől szembe nekik maguknak, valamilyen jobbikos fórumon mondanám el. Nemcsak Putyin és saját gárdista félmúltjának árnyéka vetül a Jobbikra – nekem speciel más alapvető fenntartásaim is vannak velük kapcsolatban, de itt és most bátrabb megközelítésnek tartom, ha a balliberális tábor hibáira, hiányosságaira és ellentmondásaira fókuszálunk. Azzal talán többre megyünk. Fasisztákhoz illő metódus ördögi ellenségképet a falra festve (a valósággal mit sem törődve) gyűlöletközösséggé kovácsolni azokat, akik vevők ilyesmire. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ez járható út ballib alapon! Ha a szélsőjobb nem szégyellt nyilvánosan önkritikát gyakorolni, ez talán a baloldali és a liberális kultúrától sem lehet műfajilag idegen. nincs kevesebb oka rá, ha nem a távolabbi múltba révedünk, hanem a jelent és a jövőt vesszük tekintetbe.

Kérdem én, Seres (vagy a hozzá hasonló ballib-panel entellektüelek) milyen alapon bírálják felül a szélsőjobbos előítéletekre jellemző sémákat, ha ezek fő ismérveit saját előítéletes véleményformálásukban is megtaláljuk: például ugyanúgy esélyt sem adnak a másik megismerésének vagy megváltozásának mint a kő nácik, mert ugyebár gárdista disznókból és jobbikos fasiszta kutyákból szerintük sose lesz kóser szalonna... Az vajon akkora bónusz, hogy ő nem faji alapon stigmatizál, hanem más kritériumokkal? (Amúgy biztos lennének jobbikosok, akik szerint ő is faji alapon diszkriminál, csak ellenkező előjellel.) Na, szerény véleményem szerint ezért nem kéne belemenni az előítéletek háborújába és az egyetlen ismert ellenméreg a nyílt párbeszéd. Nem is értem, miért gunyoros felhangokkal beszél arról, ami az egyetlen emberileg vállalható kiút lehet az előítélet-háborúból: „Megkérdezhetem tőlük, mit gondolnak a „cigánybűnözésről”, vagy ez már előítélet? Elvihetem a fiatalos és menő Gyöngyösi Mártont a Wesselényi utca tájékára, és megmutathatom neki azt a házat a volt gettóban, ahol az anyám és a nagyszüleim dekkoltak 1944-ben, vagy ez nagyfokú udvariatlanság?” Pont ezt kéne tenni és sok hasonlót. Olyan nagy baj lenne, ha mindez megtörténne és mindkét félnek meg kellene válnia néhány olyan előítélettől, melyeket identitásuk alapjának vélnek? Jelzem: ennek nincs vállalható alternatívája. A közös nevező az a patriotizmus lehetne, melyet a ballib két évtizeden át tűzzel-vassal irtott, szovjetkommunista beidegződések folyományaként. Az a patriotizmus, mely egyszerre gyógyíthatna ki a fasisztoid-soviniszta nacionalizmusokból és a globalizmusnak álcázott multi-internacionalizmusból. Az a patriotizmus, mely miatt 1848-ban a zsidó honvédek népességarányosan jóval nagyobb véráldozatot hoztak a haza védelmében mint a többi etnikum, illetve a magyar lakosság átlaga. Talán gyakrabban kéne ilyenekről nyíltan, őszintén beszélgetni, nem? Például a Duna-parti mártír-cipőkbe köpködés és a köpködők megköpködése helyett,ami leginkább az erőszakspirál folytatására alkalmas, az abból való kiszabadulásra nyilván nem.

Nyilván stupid szélsőjobbos behódolásból próbáltam felhívni a nagyérdemű figyelmét már egy éve, hogy Minden adott egy valódi modern baloldali párt alapításához – ami a jelek szerint elkerülte Seres és sokak figyelmét, pedig a Jobbik előretörése sem lenne talán most ilyen látványos, ha már egy éve megjelent volna bármilyen néven nevezhető baloldali erő:

Amikor a Podemos berobbant az európai köztudatba, megtettem azt, amit ilyenkor megtehet, aki fehérek közt európai próbál maradni – itthon is alkalmazható modellként írtam róla, miközben síri csönd fogadta itthon a baloldali sajtóban a Podemos látványos sikerét, amiről érdemben először a jobboldali média számolt be. Valljuk be, ez sem nagy dicsőség, ahogyan az sem, hogy eddig csak a Jobbik tanult ebből a sztoriból is:

Arról is nyilván az én stupid behódolásom tehet, ha Vona Jobbikja előbb értette meg a spanyol Podemos – Pablo Iglesias modell sikerének titkát mint a honi bal vagy akár az LMP? Kinek a felelőssége, ha itthon Vona és a Jobbik tud ma olyan rendszerváltó arculattal fellépni mint a Podemos vagy a görög Sziriza és fiatal, karizmatikus vezetője? Pedig főleg ettől tűnik menőnek, fiatalosnak és szexinek most a megújulást sikerrel kommunikáló Jobbik, míg a hazai baloldali formációkat ma mindennek kábé pont az ellenkezője jellemzi. Komolyan a Jobbikot okolják és pont azok, akik kihagyták a ziccert, hogy ez a modell baloldali megújulásként jelenjen meg Magyarországon? Csacsiság azért hibáztatni őket, amit speciel jól csinálnak – ez még hiteltelenebbé teszi a kritikát.

Amit a néhai ballib értelmiség még most is csinál ehhez képest az színtiszta pótcselekvés, a posztszovjet-neolib baloldaliság agóniája. Seres figyelmét nyilván nettó elkerülte, amit a 8. pontban kiemeltem: „Önmagában pozitív változásnak tűnhetne a Jobbik normalizálódása, ha nem olyan európai és világ-kontextusban menne végbe, melyben a radikalizálódás, sőt: fasizálódás jelei a nyugati országokban is egyre nyilvánvalóbbak, ráadásul egyre nyíltabban eszkalálódó háborús perspektívában. Talán nem kéne megfeledkezni arról a makacs tényről, hogy a fasizmus gazdasági alapjait tekintve a korporatív oligarchikus kapitalizmus főként Európa felénk eső szegletében kialakult sajátos ideológiája, így a szintén korporatív globális kapitalizmus sokkal könnyebben átfordulhat fasizmusba, mint azt a ma még domináns liberális ideológiája alapján gondolnánk – az ideológiát ugyanis sokkal könnyebb megváltoztatni mint a gazdasági rendszert, mely alapját képezi.” Talán nem értette, miről beszéltem, úgyhogy megmagyarázom, bár már többször írtam róla (pl. ennek a cikknek a második felében).

A valódi fasizmusveszély ma itt Közép-Keleten és egész Európában nem a fasiszta ideológiák térnyerése, hanem a fasiszta típusú oligarchikus államkorporatizmus uralkodóvá válása a gazdasági rendszerben. A régi marxista terminológiával szólva: a fasiszta ideológia csupán felépítmény (okozat), mely akár át is alakulhat formailag, míg az oligarchikus államkorporatizmus az alap (a valódi ok). Amivel tehát ma még a ballib értelmiség fő profilként foglalkozik csupán tüneti kezelése a problémának, az okokat nem is érinti.

Persze, értem én: kínos lenne belátni, hogy nem csupán a putyini imperializmus vezet térségünk weimarizálódásához, hanem legfőként az, hogy mifelénk nem sikerült megerősödnie, valódi szocializációvá válnia a polgári demokráciának. Nemhogy erős, de mára szinte semmilyen középosztály nincs – amiben döntő szerepe és felelőssége volt a ballib véleményvezéreknek és mindazoknak, akik a globalizáció nevében ordas nacionalizmusként üldöztek minden fajta patriotizmust, még azt is, ami a nyugati demokráciák baloldali pártjaiban teljesen normális, sőt: szobatisztasági minimum.

El kéne gondolkozni, hogy mekkora felelőssége van Brüsszelnek, az EU impotenciájának, illetve a német érdekeknek térségünk weimarizálódásában, Kelet-Európa piacainak olyan felosztásában, amiben láthatóan egyre nagyobb szerepet kaphatnak az orosz érdekek. (Jut eszembe: Hova is ment anno Schröder dolgozni, amióta nem kancellár? Nem a Gazpromhoz? Vagy közelebbről: vajon nem azért jártak közben németek a paksi bővítés brüsszeli lezsírozásában, mert így olcsóbb áramhoz juthatnak a német cégek ebben az országban, tekintve, hogy a beruházást nem nekik kell kifizetni, hanem a magyar adófizetőknek..., illetve még gyerekeiknek és unokáiknak is.) Az energetikán keresztül kirajzolódó Molotov-Ribbentrop paktum 2.0 nem aggasztóbb egy picit a régi fasiszta lózungok marginális szajkózásánál a térség strukturális fasizálódása szempontjából?

Szóval, ha valóban baloldali módon próbáljuk feltárni a mai weimarizálódás okait, akkor -megint a régi marxista terminológiát idézve- szembe kéne nézni végre a nyugat-európai és amerikai imperializmus felelősségével is - például az ukrán konfliktusban és a térség majdanosításában. Ennél persze sokkal egyszerűbb, lustább „megoldásnak” tűnhet, ha beérjük a hőbörgő nácizással és a globálisnak vélt anglo-amerikai masszamédia épp aktuális szlogenjeinek szajkózásával – bár a világ baloldali értelmiségének progresszívebb képviselői legalább olyan radikális kritikusai ennek a globál-imperialista propagandának mint például a Jobbik, csak nyilván egészen más szempontok és alapelvek mentén fogalmaznak meg kritikát. (Itthon -mint ismeretes- hibahatár alatt van a valódi rendszerkritikus baloldali értelmiség számossága.) Nálunk a nyugati szalonbaloldaliság már radikalizmusnak számít, mert a sztenderd az, amit a franciák kaviárbalosságnak neveznek, a nagytőke lehető legelvtelenebb és kritikán aluli kiszolgálása. Mint baloldaliság... Viccnek is rossz.

Azzal jönnek: a Jobbik csak színleg újul meg, csak formálisan mondja a párt vezetője, hogy aki rasszista, keressen magának másik pártot... Szerintem sokan áttörésként élnék meg, ha a honi baloldal legalább egy ilyen formális megújulásra képes lenne, pláne ha ezt a választókkal is sikerülne elhitetni, mint ahogy láthatóan nem sikerül. A szomorú valóság, amivel Seres még ma sem óhajt szembenézni eközben az, hogy jelenleg tényleg csupán két olyan parlamenti párt van, amelyiknek egyáltalán esélye van, hogy a választók elhiggyék róla: nem az elfuserált átkosváltás folytatója, hanem rendszerváltó erő lehet: a Jobbik és az LMP. Ennek hitelét és legitimációját pedig nem a Seres által számba erőszakolt vélemény adja, hanem elsősorban a terepen tapasztalható aktivista gyakorlatuk, amiről a tapolcai riportban megpróbáltam maximális tárgyilagossággal beszámolni. Ja, hogy egy ballib megmondó már régóta nem megy ki a terepre, pláne falura, vidékre és legfeljebb a netről szerez infókat? Az már legyen az ő bajuk.... Meg nyilván az országé.

Hirdetés