Száz napja vette át hivatalát az Európai Bizottság élén Jean-Claude Juncker, a korábbi luxemburgi miniszterelnök. A magát az első perctől a demokratikus játékszabályok szerint megválasztott elnöknek tekintő politikus néhány esetben valóban változtatott a korábbi gyakorlaton, de az általa fő célként megjelölt hosszú távú építkezést alaposan megnehezítik az afféle napi teendők, mint az orosz-ukrán konfliktus vagy éppen a görög politikai és adósságválság kezelése.

Az Eurócsoport elnökeként tekintélyt szerzett Junckert tavaly márciusban Dublinban választotta meg az Európai Parlament – később választási győzelmet szerző – néppárti frakciója listavezetőnek a francia Michel Barnier EU-biztossal szemben. A korábbinál nagyobb legitimációra, új demokratikus játékszabályok kiagyalására törekvő európai politikusok többsége némi huzavona és tanakodás után ráállt arra, hogy a bizottsági elnök személyét automatikusan az európai parlamenti választások győztes pártcsaládjának jelöltje adja. A magyar kormány mind a bizottsági elnök megválasztásának módját, mind Juncker személyét ellenezte. Ebben Orbán Viktor David Cameron, az Egyesült Királyság konzervatív miniszterelnöke társaságában kisebbségben maradt. Bizottsági elnökként Juncker valóban kormányfői jellemvonásokat vett fel: az Európai Parlamentben hirdette meg Új kezdet című programját, amely felkínálja a lehetőséget, hogy működését elszámoltathatóvá tegye. Nem véletlen, hogy a száznapos értékelések sorában Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának elnöke azt emelte ki: a bizottság és a parlament közti kapcsolat még soha nem volt ennyire közeli.

Tíz szakpolitikai területre fókuszál Juncker, és ezek közül a beruházást, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást segítő program látszik egyelőre a legkidolgozottabbnak. Bár ez is vázlatos. Sőt a méretét is éri bírálat: a célként megjelölt, évi 100 milliárd euró magánberuházási többlet a Bruegel kutatói szerint nem elégséges, mivel az európai invesztíciók évi 280 milliárd euróval maradtak el a hosszú távú trendtől. Ez Európai Beruházási Bank, az EIB szerint az összberuházások 15 százalékkal elmaradnak a csúcsot jelentő 2007-es szinttől, azóta körülbelül 430 milliárddal csökkentek. A programmal Juncker visszaszorította azt a nyomást, hogy a költségvetési politikákat fellazítsa, pedig volt ilyen törekvés a soros elnök, az olasz Matteo Renzivel az élen. Utóbbi azon a feltételezésen alapult, hogy a jövőt – például a digitalizációt, az energetikát – szolgáló beruházásokra fordítandó milliárdok ne terheljék meg egy-egy állam büdzséjét. Az irányelvek egy könnyítést mégis tartalmaznak: nem indul túlzottdeficit-eljárás azon országok ellen, amelyek a programhoz történő hozzájárulásaik miatt lépik túl a három százalékos hiányküszöböt, feltéve, hogy ezek egyszeri, átmeneti kiadási többletet jelentenek a befizető államok költségvetésében.

A junckeri mix szerint az alap a 21 milliárd eurós garancia, amely a közös költségvetés 16 milliárdjából és az EIB 5 milliárdjából áll. Ez lehetővé tenné, hogy az EIB 60 milliárd euró értékben kötvényeket bocsásson ki. Az így létrehozott pénzügyi alap generálna összességében 315 milliárd euró új beruházást a kis- és középvállalkozások körében, valamint az infrastruktúrában. A program kritikusai a feltételezett sokszoros tőkeáttételt, a szelekciót és a beruházások menedzselését egyaránt vitatják. A digitális és energetikai hálózatok építése, összekapcsolása és a többi invesztíció nem állami, hanem magánberuházások keretében valósulna meg, nem a tisztán politikai, hanem a megtérülési szempontokat figyelembe véve. Decemberig nagyjából kétezer projektjelölt gyűlt össze, 1,3 trillió euró értékben, a döntnököknek ezek közül kell választani. A magyar listán egyebek mellett az elektronikus járművek fejlesztése, az egyetemek és iparvállalatok együttműködése, 2018-ra a szélessávú internethálózat eljuttatása minden otthonba, a szomszédos országok hálózataival kapcsolatot teremtő interkonnektorok, kompresszorállomások kiépítése, a határok menti közutak kiszélesítése, a Szent János Kórház bevonása az oktatásba, etanol és biodízel üzemek létesítése szerepel. A múlt héten Brüsszelben tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter a Bruxinfo.hu beszámolója szerint úgy nyilatkozott, Jyrki Katainen bizottsági alelnöktől ígéretet kapott rá, hogy a projektek elbírálásakor teljes esélyegyenlőség érvényesül, kizárólag azok jellege, célja, várható hozadéka dönt.

Más, kecsegtető ígéretek is fellelhetők Juncker programjában. A második helyen mindjárt a digitális piac áll, benne megjelölve például, hogy roamingdíj nélkül lehet telefonálni egész Európában. Markáns része ennek az e-kereskedelem kiterjesztése, összekapcsolt, egységes digitális piac létrehozása is. Magyar kormányzati nézőpontból nehezebb ügy az energiaunió, amely szerint „egyesíteni szükséges tárgyalási pozícióinkat a harmadik országokkal szemben”, és amelynek szellemében növelni kell a megújuló energia részarányát. Ebbe a politikába az Oroszországgal kötött paksi különalku aligha fér bele. Teljesen egybevág viszont az újraiparosítás programja a magyar kormány törekvéseivel, leszámítva a bankszektor kezelésmódját és a tervezett tőkepiaci uniót. Barrosóhoz hasonlóan Juncker is az EU egyik alappillérének tekinti a munkavállalás szabadságát, amivel kiváltotta a radikális brit politikus, Nigel Farage kétértelmű dicséretét: Köszönöm, Jean Claude, hogy világossá tette, nem lehetséges az emberek szabad mozgásáról szóló passzusokat újratárgyalni, mert így Cameronnak nem maradt más választása, mint kilépni az EU-ból.

A gazdasági és monetáris unió elmélyítése sem vág egybe a magyar kormány törekvéseivel – legfeljebb a magyar érdekekkel. Az euró átvételének meggyorsítása ugyanis a nemzetközi pénzpiac hektikussága közepette kiszámíthatóbbá tenné a magyar gazdaságpolitikát, csillapítaná az árfolyam-ingadozásokat, eredményesebbé tenné az államadósság elleni harcot. Egyébiránt tavaly a bruttó államadósság az Európai Bizottság és az IMF egybehangzó jelentése szerint nőtt, s éppen a forint gyengülése miatt. Akár Magyarországnak is szólhatna Juncker azon ígérete, hogy a reformprogramok kidolgozása során nemcsak a fiskális hatásokat kell elemezni, hanem a szociális hatásvizsgálatokat is el kell végezni, és „a szegénység elleni küzdelemnek elsőbbséget kell élveznie”. A honi gyakorlatban nem készülnek hatástanulmányok, vagy ha mégis, azok nem nyilvánosak, a szegénység viszont egyre terjed, hiába szorgalmaz Brüsszel célzottabb szociális politikát, vagy javasolja a munkanélküli segély növelését az európai mélypontot jelentő három hónapról.

Ésszerű és kiegyensúlyozott szabadkereskedelmi megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal, hangsúlyozta programhirdető beszédében Juncker, és e téren teljes áttörést hozott. A Barroso-korszak totális titkolódzásával szemben kiteregette a lapokat, nyilvánvalóvá tette az egyes vitás ügyekben Brüsszel álláspontját. Alapjogi kérdéseket illetően megerősítette, hogy Európa „a közös értékek Uniója”, ahol „diszkriminációnak nincs helye”, ám az még nem vehető ki, hogy bizottsága ennek hogyan óhajt érvényt szerezni. Migrációs politikájába sok mindent bele lehet képzelni: egyrészt célként jelölte meg, hogy Európa legyen legalább annyira vonzó, „mint a legkedveltebb migrációs célpontok”, másrészt megállapítja, hogy biztonságossá szeretné tenni Európa határait. Az még nem világos, hogy e keretekbe hogyan illeszthető bele a formálódó magyar fellépés a „gazdasági menekültek” ellen: támogatásban, vagy elutasításban lesz-e része. Az orosz-ukrán konfliktus kezelése során elválik, Európa „erősebb globális szereplő” lehet-e, mint korábban, s bár a magyar kormány bővítéspárti, Juncker szerint a következő öt évben „további bővítésre nem kerül sor”. Demokráciacsomagjában az elnök erős politikai párbeszédet, nyilvánosságot, a nemzeti parlamentekkel való integráció javítását ígérte, ami egy „listavezetőből” lett elnök esetében, mondhatni, alapkövetelmény. Csak éppen nem könnyű ennek sem érvényt szerezni.

Igaz, másnak sem, hiszen a fő döntnökök mégis csak az állam- és kormányfők. A tekintélyes European Policy Center vezérigazgatója, Fabian Zuleeg például úgy nyilatkozott: Vannak biztató jelek, ilyen a nagyobb dinamizmus, a Bizottság új struktúrája és a Juncker-terv. De szerinte vannak figyelmeztető jelek és kétségek is, például, elég ambiciózus-e a beruházási program, valóban energiauniót és egységes digitális piacot akarnak-e a tagállamok. Mi lesz a görögök, a britek sorsa, milyen megoldás formálódik a Grexitre és a Brexitre. Mindemellett Zuleeg leszögezi: Az a kulcskérdés, vajon az egyes tagállamok azt akarják-e, hogy a Bizottság valódi haladást érjen el, vagy az EU folytatni fogja zavaros politikáját, és az elkerülhetetlenül bekövetkező új válságokra kell majd reagálnia.