Áll a bál.

Kezdődött azzal (dehogy azzal kezdődött), hogy Schiffer András túlméretezett hisztinek nevezte a megszállási emlékműre adott baloldali reakciókat. Inkább a munkahelyteremtéssel kellene foglalkozni, javasolta némi krumplileveses stichhel. Kálmán Olga kiakadt, mondhatjuk úgy is, hogy túlméretezett hisztivel reagált. Azóta ezen pörög mindenki, mármint a műsoron, nem a munkahelyteremtésen, az a kutyát sem érdekli. A „tévés újságírásra dobott atombomba” csak a visszafogott kezdés volt a minősítésekben, jelenleg Obersovszky Olgánál tartunk, de ez még biztosan nem a vége a fokozásnak. Mert az igazán tökéletesen túlméretezett hisztihez az kell, hogy a hisztin hisztizők is hisztizzenek egy jót.

Az teljesen egyértelmű, hogy Kálmán Olga melléütött a zongorán. Szívében harag, arcán méla undor, ami nem a legszerencsésebb hozzáállás egy interjúalanyhoz, főleg, ha ez a hozzáállás zavarba ejtően emlékeztet arra, ahogyan a balpártok támadták az LMP-t a kampányban és előtte. Ezek fideszesek, sőt, a lelkük mélyén jobbikosok, @#aghh!! Ne szavazz rájuk, úgy sem jutnak be. A választás után persze kiderült, hogy nélkülük a kormánypárt kétharmada bőven meglenne. Ennek elkerülése érdekében szavaztak rájuk sokan. Továbbá azért, mert a „Csak az MSZP” logika kísértetiesen emlékeztet a „Csak a Fidesz” logikára, és mindkettő egyformán nyomasztó. Ezt a balpártok nem értik. A kétbites világképben nincs hely harmadiknak. Nem volt az SZDSZ-nek, aztán az MDF-nek, most az LMP-nek. Árnyalatok, párhuzamos vélemények, összetett gondolatok nem léteznek. „Igen, de …” nincsen. A „nem, de azért …” árulás.

Schiffer nem fideszes és nem jobbikos és nem ért egyet az emlékművel. Utóbbit nem szabad meghallani, hiába ismétli el tízszer, különben nem lehet az előbbiekkel vádolni. Ami szintén nyomasztó, és most már unalmas is.

Ettől még Schiffernek nyilvánvalóan nincs igaza.

Amit mond az a megszokott értelmiségellenes populizmus. A szimbólumokat nem lehet megenni, eszmékkel nem lehet a boltban fizetni. Túl sok a hangjegy, túl sok a filozófus. Picasso nem művészet, olyat én is tudok. A politika legyen materiális, a politika az a 3.60-as kenyér, a politika az, amit az egyszerű emberek megértenek.

Mindezt azon a héten, amikor a Fidesz fölényes győzelmet aratott annak ellenére, hogy a munkahelyek száma, a gazdaság és úgy általában az életszínvonal nem nőtt. Volt viszont szabadságharc, fülkeforradalom, Nenyi, új alaptörvény, preambulum, történelmi revízió, keleti nyitás, székelyzászló, komcsizás, csúcsra járatott nacionalizmus. Egyedül materiális értelemben vett fejlődés nem volt. Ebből azt a következtetést vonta le Schiffer, hogy az embereket nem érdekli más csak az anyagi realitás. Hagyjuk a fenébe a szimbólumokat, a történelmet, az ideológiát, az emlékművet!

A Fidesz nem hagyja, és nyer. A Jobbik nem hagyja, és nem sokára talán nyerni fog. Az LMP hagyja, és majdnem kiesett. Nem foglalkozni a politikai identitás egyik legfontosabb formálójával, és azt gondolni, hogy akkor annak törvényei nem is hatnak, nem erkölcstelen, bár nem túl okos.

Ehhez kapcsolódik az a közismert sirám, hogy milyen borzasztó, amikor politikán családtagok összevesznek. Mégis min vesszenek össze? Azon, hogy kinek jut két kávéscsészével több az örökségből? Hogy, ki használta többször a hétvégi telket vagy ki mosogasson el? Az jobb? Mi máson érdemes összeveszni, mint erkölcsi kérdéseken, más néven a politikán?

Az emlékmű-vitában mindez megjelenik. Maga a szobor körüli hercehurca biztosan nem érdekel sokakat, ebben Schiffernek igaza van. Ahogy nem érdekelte a koronás címer-Kossuth címer vita sem. Akkor is ment a szörnyülködés. A demokratikus közvéleményt sokkolta az első találkozás a parlamentarizmussal. Mit szórakoznak annyit, hát nem mindegy melyik? Nevetséges értelmiségi komédia ez az egész, a nép azóta tekint úgy a képviselőire, mint léhűtő idiótákra.

Pedig a címer-vita volt az elmúlt 25 év három legfontosabb kérdése közül az egyik. A koronás címertől hosszú, diadalmas és logikus út vezet a tervezett emlékműig, érintve alaptörvényt, nemzetfogalmat, szépirodalmi kánont, mindent. A nacionalista jobboldal lépésről lépésre foglalta el az összes stratégiai pontot ebben a világnézeti küzdelemben. Aminek gyakorlati következményei is vannak, bár Schiffer ezt nem érzékeli, mert nem az eget, csak az ujjat nézi. Az uralkodó antirepublikánus ideológia legitimálja a nyugatellenes szabadságharcot, a történelmi alkotmányt, a hatalmi önkényt, az ügyészség módszereit, az államosításokat, a központosított iskolai tantervet, Wass Albertet a tankönyvekben, a felcsúti birtokot, az új földesurakat ás az előjogokat, a közmunkások napszámát, röviden: a nemzeti együttműködés rendszerét. Amit a köztársasági-elv gyors veresége alapozott meg akkor régen abban a koronás vitában. Azóta méterről méterre, centiről centire haladtak. Tegnap Corvin-lánc, ma Művészeti Akadémia, holnap hegemónia a kultúrában. Határok tolódnak ki, megváltozik a nyelvhasználat, valakinek hatalmas mellénye lesz, a másik idomul.

És ez a folyamat közvetetten nagyon is hat a közvéleményre, mert érzi hol az erő, és hol nincs.

A baloldalon nincs. Ezzel mindenki tisztában van. Az elmúlt huszonöt évben valamennyi szimbolikus, világnézeti ütközetben kapitulált. A balpártok ott tartanak, nem kis részben saját maguk miatt, hogy amikor kivételesen megpróbálnak szembeszállni, akkor is rajtuk gúnyolódik mindenki. Mert, hát ugye mit csinálhatnak? Ha nem tiltakoznak az emlékmű ellen, akkor az utolsó eszméjüket is feladják. Ha tiltakoznak, akkor kompromittálják a tiltakozást. Valószínűleg annál a pestises pária állapotnál, ahova eljutottak, már nincsen lejjebb, ma egy átlagos cikk nagyjából a következő gondolatmeneten halad: 1. válogatott jelzőkkel írja le mennyire ótvar a kormány, 2. hosszasan megkülönbözteti magát az ellenzéktől, amely pontosan azokkal a kifejezésekkel tartja ótvarnak a kormányt.

Schiffer is azt mondja, hogy mindkét oldalnak abba kell hagynia ezt a szimbolikus csatát. Ami vagy alakoskodás a részéről vagy butaság, nem tudom, de nem is fontos. Ez nem egy szimmetrikus viszony. Ha cselekszik a kormány, és ez a kormány olyan cselekvős, akkor nincs abbahagyás, legfeljebb egyoldalú fegyverletétel, amennyiben nem lép a másik oldal is. Ha lép, akkor túlméretezett hiszti.

Az emlékművet ráadásul azért találták ki három hónappal a választás előtt váratlanul, hogy ennek a kampánynak is meglegyen a zsidó-témája, pontosan kiszámítva, hogy mi lesz az ellenzéki válasz. Az emlékmű ellen tiltakozni (népi olvasatban: a zsidók mellé állni) nem népszerű, viszont tisztességes, akkor is, ha a balpártok amúgy elviselhetetlenek.

Mi következik ebből?

Semmi különös.

1. Kálmán Olga nem Obersovszky, nem pusztító atombomba, hanem egy klassz újságíró, aki nem kezelt jól egy helyzetet. Majd legközelebb lazább lesz. Ezekben a túlméretezetten hisztis jelzőkben az a kétségbeejtő, hogy a műsor feletti jogos bírálat éppen a megértés hiányáról, az aránytévesztésről és a különbségek elmosásáról szól. Reakció? Olyan kritika, amely csupán egy hajszállal ripacskodóbb, mint egy túlhevült Gyurcsány-szónoklat. Csinálsz 4759 komoly interjút? Jól van. Aztán elrontasz egyet? Dögölj meg, szuka! Mi, a jó arcok eltemettünk. Obersovszky, banyek, tudjátok mit beszéltek?

2. Schiffer nem kollaboráns. És feltehetően nem korszakos politikai gondolkodó, de ennek nincs jelentősége.

3. Az LMP nem az én pártom. Rájuk szavaztam kényszerből, de nem nekem politizálnak. És ebben igazuk is van. Ha jönne csak egy iciripicit liberális párt (nem Fodor G), abban a pillanatban odébbállnék. Szerintem a bazsarózsás tiltakozás volt a túlméretezett hiszti (ami szintén nem munkahelyteremtés, hehe).

Az LMP kicsit olyan mint a Fidesz, de közben nem a Fidesz. Gazdasági ügyekben etatista-balos, nemzeti témákban inkább jobbos. Nyilván taktikáznak. Biztosan érzékelik, hogy a magyar politika origója hihetetlenül jobbra tolódott, ha középről akarnak szavazatot szerezni, valahol az is jobbos. Azt nem értik a baloldalon, hogy ez a balpártoknak jó. Meg vannak sértve, mert az LMP a Kossuth téri fákért nem tiltakozott úgy, mint a bazsarózsákért. Az LMP érzi, hogy a jobboldalon van az erő, és könnyű sikert lehet aratni a baloldal szidásával. A mostani szerepléséért is elsősorban a csalódott fideszesek lelkesednek. És akkor tegyük fel a kérdést: mi más lenne a baloldal érdeke, ha nem az, hogy az LMP jobboldalról bontsa le a centrális erőteret?

*

Még valami. Csak azért, mert az egyik kedvenc szerzőm írja az esettel kapcsolatban. „A balliberális értelmiségi elitnek annyi. (…) Egy generációnyi véleményvezérnek azonban most fel kellene ismernie, hogy nyugdíjba kell vonulnia.” Mindig kíváncsi voltam arra, hogy ilyenkor kire van gondolva tulajdonképpen. Ha elkezdjük felsorolni őket, meddig jutunk? Öt emberig, tízig? Esetleg húszig? Esterházy beletartozik? Váncsa? Tengelyi László? Pete Péter? Majtényi? Kornai? Ha nem, akkor mi értelme van ennek a kategóriának? És Kis János vagy Révész Sándor, akik szinte soha nem értenek egyet azzal a tíz-húsz emberrel, akiket ilyenkor elsőként említeni szokás, időnként egymással se?

Közös jellemzőjük, hogy nem hallgat rájuk senki.

Egyáltalán, mennyi balliberális értelmiségi egyednek kell hülyének lennie ahhoz, hogy valakinek en générale a baloldali értelmiséggel legyen baja? Ha mondjuk egy vitában öt balliberális értelmiségi hülye, akkor az már extrapolálható minden balliberális értelmiségire, vagy ahhoz kell legalább nyolc hülye balliberális értelmiségi is. Ezt már csak azért is fontos lenne kideríteni, hogy tudjam, ha egy matematikus hülyén általánosít, akkor minden matematikus hülyén általánosít vagy csak ő.

Na, végül én is hisztiztem egyet.

Egyébként, a túlméretezett hisztivel szemben, a balliberális értelmiségi elitnek, ha van ilyen, nem most lett annyi, hanem amikor elvesztette a címer-vitát. A többi azóta csak nekrológ.