Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!A konszolidálhatatlan teljhatalom
A 2014-es választások lehetséges következményeiről szól a rendszerváltás meghatározó személyiségének tanulmánya a hvg.hu-n.
A volt parlamenti képviselő, jogász-politológus Tölgyessy Péter a hvg.hu számára írt háromrészes dolgozatában Magyarország helyzetét és kilátásait elemzi a 2014-es választás előtt, amelyről sokan ismét azt hirdetik, hogy sorsfordító lesz. „Valójában a 2014-es választás önmagában aligha hoz döntő változást” – véli Tölgyessy. „A közvetlen tét leginkább annyi: a miniszterelnök folytathatja-e »második rendszerváltását« vagy egy időre minden korábbinál élesebb formában helyreáll a kéttömb-rendszer 2010 előtti szembenállása. Akármelyik is következik, továbbra sem látszik tartósan konszolidálhatónak a magyar politika. Továbbra sem tudható: miként indulhat végre európai felzárkózással kecsegtető társadalmi fejlődés nálunk”.
A sorozat első részében arra keresi a választ az SZDSZ és a Fidesz egykori képviselője, hogy miben áll Orbán Viktor rendszerének lényege, milyen történelmi kihívásokra próbál választ keresni, milyen vágyakra és reflexekre építi politikai-társadalmi berendezkedését, és hogy mennyire sikeres ennek során.
„Magyarország nagyjából a XIX. század legvégétől megoldatlanul küszködik két alapproblémájával. Egyfelől kapitalizmus előtti magatartásmintáival miképpen tudhat úgy előrelépni a modern világban, hogy társadalmának nemcsak egy része, hanem csaknem egésze is versenyképesen polgárosodjék. Másfelől, ennek jelentékeny előrehaladásáig, hogyan lehet a bevezetésre váró tömegdemokrácia általános választójoga, politikai szenvedélyei és irracionalitása mellett mégis megőrizni az ország hosszú távú érdekeit követő, cselekvőképes hatalomgyakorlást – vázolja föl a történelmi szituációt, és megállapítja: „nálunk az 1989 óta eltelt rendszerhosszúságú idő alatt sem sikerült az országot tartósan növekvő gazdaságú, konszolidált demokráciává emelni. Inkább immáron negyedik évtizede a válság az állandó”.
„Orbán Viktor szabadságharcos retorikájával évszázados állampolgári beállítódásokat mozgósít. A sokszorosan rögzült nemzeti elfogultságoknak hízelegve újra és újra megidézi az egyedülállóan tehetséges, ám az idegen hatalmak túlereje és a baloldali elitek árulása következtében, valamint a külföldi befektetők, bankok és közvetítő kereskedők túlságos profitigényei miatt saját értékeik szerint boldogulni nem képes elnyomott magyarok képzetét. […] A kudarcaitól szenvedő társadalomnak a miniszterelnök mindenkor megadja a vágyott bűnbakot. Közben persze tudja, Magyarországot nem lehet kiszakítani a világkapitalizmus rendjéből”.
„Mint a huszadik században annyi más hazai politikai irány, a Fidesz sem bízik a szorgos nyugatos felemelkedésben, inkább az állam hatalmával óhajtja a fennálló körülményeket radikálisan megforgatni. […] Csakhogy a megszerzett pozíciók politikai közreműködés nélküli, tartósan költséghatékony, piaci profitképes működtetése sokszor ugyancsak kétséges.”
„A kormány bizonyítottan képes elindítani a gazdasági erőforrások újraelosztását, ki tudja vásárolni vagy szorítani számos területről a nem kívánt szereplőket. A Fidesz ellenségképet, a régi-új bajokra magyarázatot adhat elkötelezett híveinek. […] Csakhogy a külföldi befektetők tömeges helyettesítése csupán lényegesen magasabb hazai felhalmozással és ezért alacsonyabb fogyasztással volna lehetséges. Egyébként az országban nincs meg az a tőke, amely az irányított gazdaságban tömegesen beruházna, nincsen olyan állampolgári megtakarítás, amelyből olcsón és hatékonyan finanszírozható lenne a hazai hitelrendszer és államadósság. De még ekkor is hiányozna a legfontosabb: az új értéket teremtő, ellenállhatatlan vállalkozói szellem, amely a piaci versenyképességhez elengedhetetlen készségeket és tudást a magyar gazdaság egészében alkalmazni tudná. Az antikapitalizmus vágyait idehaza normává emelő társadalomnak még bajosabb lehet az alkalmazkodás a külvilághoz.”
„Az alig kétszázalékos növekedés önmagában kevéssé változtat az ország drámai helyzetén. Nehéz elgondolni, hogy a Nyugat évszázados tapasztalatai ellenére most mégis a magyarok régi vágyai alapján tartósan előrejuthat az ország. Orbán Viktor rendszeréből akár nemzeti katasztrófa is következhet, csakhogy annak alaptételeiben milliónyi magyar eltökélten hisz.”
A teljes szöveg itt olvasható.
A sorozat második darabjában előbb Orbán Viktor hatalmi szerkezetét vázolja föl Tölgyessy. „Kétharmados parlamenti többségével élve most a Fidesz a kormányzati váltógazdaság nélküli, korlátozott parlamentarizmus régi magyar gyakorlata felé fordulva próbál kilépni a hazai politika első két évtizedének gyorsuló háborús örvényléséből.” „Leginkább még a joguralom 1989 után kiépített garanciarendszere sérült. Az intézményeiben megtartott nyugatos szerkezeteket állandóan felülírja a perszonális függőségek valóságos mechanizmusa.”
„Az új berendezkedés egésze a Fidesz maradandó hatalomgyakorlására van felépítve. Így viszont az Orbán-rendszer egyszerűen nem hagy kellő teret arra, hogy kormányzati gyakorlatának bírálói megtalálhassák benne a maguk tartós jövőjét. Ezért körülményei között bármilyen oppozíció jó eséllyel az egész rendszer ellenzéke lesz.”
„Miközben táborában hallatlan tisztelet veszi körül, milliónyi híve lelkesedik érte, és a jobboldali közönség jelentékeny részében művét szabályos új honfoglalásnak tartják, addig a kormányfő iránt érzett harag hatalmasra nőtt a társadalom más szegmenseiben. A »bárkit, csak nem a Fideszt« érzése sokat segített a kádári gyökerű baloldal talpra állásában. A Fidesz legyőzésének célját változatlanul mindenek elé helyező régi baloldali véleményformálók kezdettől táborukba visszavezetni vagy paralizálni próbálták az újabb mozgásokat. Szétszakították a kéttömb-rendszer logikáját megtörni remélő Lehet Más a Politikát. Majd végül a nagy összefogás reményében, a lényeget tekintve csaknem hiánytalanul kikényszerítették a régi baloldali blokk felállását. Ám teremtményükre tekintve most mégsem lehetnek egy kicsit sem elégedettek.”
„A baloldalnak még a saját hívei között sincsen általánosan elfogadott vezetője, jórészt ismeretlenek lehetséges kormányzati frontemberei. Tisztázatlanok és az együttes indulás következtében jobbára azok is maradnak a szervezetei közötti valóságos erőviszonyok. A baloldal legszélesebb közönséghez eljutó mondanivalója alig több, mint a Fidesz-hatalom nem különösebben leleményes, monoton bombázása. Az adott helyzetben érthetően hiányoznak a korábbi szívet melengető nagyszabású jóléti ígéretek. Mégis, a régi kitartó törzsközönségnek kijár néhány kisebb jelentőségű javaslat, amelyek többsége kevéssé tekinthető másnak, mint a remélt győzteseknek a jól szavazók számára felajánlott választási ajándékai.”
„Összefogása megvalósult formájával a baloldal visszatért régi törzsközönségének világlátásához, ezzel azonban részben le is mondott a kultúrájához kevésbé kötődő újabb választók megnyeréséről. A közös választási indulás nem adott a baloldali blokknak további lendületet, nem tette hihetőbbé vezetői kormányzóképességét. Így pótlólagos szavazatszerző hozadéka csekély lehet. A régi baloldal fellépése csupán tovább szítja évtizedes riválisa, a Fidesz harci kedvét.”
A teljes szöveg itt olvasható.
A befejező részben Tölgyessy Péter elsőként a két új szervezet lehetőségeit elemzi. „A Jobbik felhasználja a két világháború közötti jobboldal kifejezéseit és közösségteremtő formáit, de létezése korántsem pusztán a régi radikalizmus folytatása, hanem a rendszerváltás utáni Magyarország bajainak egyenes következménye. Először ott tört át, ahol a legrosszabb, arcát mutatja a létező magyar kapitalizmus. [...] Csakhogy a Jobbik áttörésével keveset tudott kezdeni. Orbán Viktor mellett egyszerűen nem jut elegendő tér számára. Míg a miniszterelnök erélyesen intézkedik, addig a Jobbik beszédeket mond vagy tiltakozó meneteléseket tart. A választási rendszer átalakításának a legfőbb vesztese éppen a jobbszélen egyedül álló párt. […] Ám egyelőre úgy látszik, a baloldali összefogás megvalósult formája kisegítette a jobboldali radikalizmust. Mindegyik nagyobb hazai pártnak a jövőben is számolnia kell a rendszertagadó szervezet választóira ható vonzerejével.
„Az SZDSZ támogatottságát meghaladó eredménnyel a nagypolitikába lépő LMP a nyugat-európai zöldpártok akciózását hozta be a magyar közéletbe. Az új párt azonban nem sokáig dolgozhatott nyugodtan a saját értékeinek megfelelő karaktere kimunkálásán. A régi baloldali véleményvezérek kezdettől kifejezték elvárásukat, hogy a háborús tömbök ellenében születő párt a szocialistákkal együttműködve szálljon szembe a Fidesz törekvéseivel. Mihamarabb adja fel a nevébe is foglalt küldetést, és álljon be a helyreállítani kívánt baloldali blokkba. Az LMP szervezetébe eleve beépülő törésvonalak gyorsan szétszakították parlamenti frakcióját. […] Az eredeti pártból pedig alig maradt több mint egy elszánt bázisdemokratikus közösség és Schiffer András. A baloldali véleményformálók pedig ismét megmutatták: ha befolyásoló erejük már messze nem is a régi, mégis agresszivitásuk minden tőlük különböző politikával szemben változatlanul rendkívüli. Minden antikapitalizmusa ellenére a jelenlegi parlamenti pártok közül a maradék LMP a leginkább a nyugati partnereihez hasonlítható karakterű szervezet. Egy maradék tüske, reménységsziget a hideg polgárháborús szembenállásban. Ám alig több mint merő tiltakozás.”
A Fidesz új választási rendszerének következményeként 18 országos listát állító párt és számos választókerületben akár húsznál is több egyéni jelölt kerül fel a szavazólapokra. Az 1988-as pártállami tervezetek szándékaival egyezően a centrális helyzetű párt is úgy gondolhatja, ha már többpártrendszer, legyen minél több induló. Ezzel a mindenütt jelen levő kormányfő könnyebben különülhet el a többi párt vitáinak káoszától.
„Orbán Viktor egész kormányzati ciklusát következő választási győzelme igényeinek megfelelően építette fel. Most sokan remélhetik, ismétlődő diadalával a Fidesz talán végre megnyugszik és belekezd az ország túlnyomó részének békés gyarapodást ígérő politikai konszolidációba. Csakhogy távolodva a baloldali kormányok emlékétől egy újabb négy esztendőt a Fidesznek már nehezebb lesz végigkormányoznia. Az idő előrehaladásával mind kevesebb igazolást adhat a szocialisták vétkeire való örökös visszautalás.”
„A miniszterelnök nyilvánvalóan szívesen konszolidálná rendszerét, alapjainak lerakása után. Csakhogy erre az örökös háborúság embereként nem egyszerűen alkatilag képtelen, hanem az Orbán-rendszer lényegéhez tartozik, hogy az annak érdemét vitatók jó eséllyel az egész rendszer ellenzéke lesznek. A kádári gyökerű baloldal esetleges újabb választási veresége nem hozhatja el a magyar történelem végét. […] A mostani baloldal valójában ideális ellenfél a Fidesz számára. Meggyengülésével, alighanem csak még dühösebb ellenzék jöhet”.
„Az elmúlt negyedszázad egyre hevesebb ütközéseit aligha lehet egyfajta hirtelen megvilágosodással semmivé tenni. A két szembenálló közéleti tömb egymásra hivatkozva, a másiktól tanulva jutott el idáig. Mindkét oldalon roppant gyűlöletgépezet épült fel a közvélemény befolyásolására, és olyan erős a legelkötelezettebb hívek fogékonysága a táborelvű gondolkodásra, hogy fölöttébb valószínűtlen az egyes blokkok lényegi irányváltása. […] Mindkét politikai tábor foglya előtörténetének, és a másik oldallal folytatott harcát próbálja végleg megnyerni. Mint az utolsó három esztendő is mutatja, ez bajosan sikerülhet bárkinek is, csak a gyűlöletszerkezetek erősödnek folytonosan.”
„Az elmúlt két évszázadban Magyarországon többször is lényegében hiánytalanul felépültek a Nyugat intézményes megoldásai. Ám a csaknem mindenkit elérő gyors polgárosodás újra és újra elmaradt. Így ismételten biztos bázis nélkül maradt minden demokratikus kísérlet. Már Zrínyi Miklós sokban a magyar értékvilág bajaival magyarázta az ország ismétlődő kudarcait. Széchenyi István, majd az ő nyomán Szekfű Gyula egész katalógusát állította össze a jellegzetes beállítódásbeli tévutaknak. Most pedig a Fidesz vezetői éppen ezekre, azaz a hazai magatartásminták árnyékos oldalára építik fel megváltónak remélt politikájukat. Holott társadalmunk eddigi eredménytelensége jobbára éppen belőlük származik. Amíg rezsiharcszerű kampányokkal lehet a leghatékonyabban megmozgatni a hazai közvéleményt, addig aligha lesz joguralmon alapuló szilárd demokrácia Magyarországon. Horn Gyula ingyenes nyugdíjas utazási kedvezménye óta az összes nagyobb hazai párt a csodatevő népbarát ígéretet keresi, és ha a választók tömegei ezt honorálják, így maradhat végtelenségig.”
