Vélemény hvg.hu 2013. december. 26. 09:56

Kéthly Anna nem szakácskönyvekkel szerzett volna szavazatokat

Gyurcsány végleg beragadt a gasztrovonalba, de Ági főzésben is jobb lehet, mint Ferenc.

A Hír24 az ünnepek alkalmából sorozatot készített, amelyben politikusok főznek. A legfrissebb epizódban Vadai Ágnes mutatta meg tudományát. Az erről szóló cikket Gyurcsány az alábbi kommentárral osztotta meg Facebook-oldalán:

Nemrég maga a pártelnök adott ki könyvet, amelyben az általa meghívottakkal elkészített fogásokat ismertette a tőle megszokott sztorizgatás kíséretében. Néhány napja pedig Bajnai Gordon is beszállt az „emberközeli politikusok bográcsközelben” versenybe.

Lapunk által meg nem kérdezett politikai elemzők szerint, az ellenzéki vezetők így akarják tematizálni a közbeszédet, és sikerük nagyban függ attól, hogy melyek lesznek a tavasz gasztroslágerei. A halászlé egyértelműen Bajnainak kedvez, a gombóc viszont Gyurcsány Ferenc esélyeit javítja, a kormány számára pedig már az is nagy fegyvertény volna, ha egyáltalán lesz mit enni.

Az ismert filozófus Ludassy Mária viszont fölháborodott a terjedő főzőversenyen. Az ellenzéki beállítottságáról is ismert professzor azt a kérdést tette föl a Facebookon, hogy „el tudja képzelni valaki, hogy Kéthly Anna szakácskönyv-írással szeretett volna szavazatokat szerezni a szociáldemokráciának?”  „Ja persze, ő igazi államférfi volt” – tette hozzá.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.